Szászvár

(Hamvas Béla: Az öt géniusz)

E sorok jutnak az ember eszébe, ha szétnéz e rendkívüli szépségű tájon.

Szászvár Baranya északkeleti részén fekszik, a Mecsek északkeleti lábánál, egy völgyben megbújva, mindig jó rejtőzködőhelyet biztosítva a fenyegető ellenségtől.

S nem csak búvóhelyet adtak az itt letelepedő embereknek a Mecsek hegység völgyei, hanem megélhetést is. Nem csoda, hogy e területet már a rómaiak is olyan könnyen foglalták el és oly természetesnek tartották, hogy a birodalomhoz tartozik.

A már több mint 1000 éve lakott település régészeti feltárása az 1930-as években indult meg. Főleg tehát, a római korból származó épületmaradványokat - római őrhelyet (castrum) - , tártak fel.

Különleges éghajlatának köszönhetően - mérsékelt nedvességű, enyhe telű klíma, ahol az óceáni és mediterrán hatások egyszerre érvényesülnek - , igen változatos növény-, és állatvilága van. A természetbúvároknak, a zoológusoknak igazi paradicsom ez a táj.

S nemcsak föld feletti kincsekben gazdag Szászvár, hanem a földalattiakban is. Szászvár térségében olyan jó minőségű, építésre alkalmas mészkő található, mely valaha jó megélhetést nyújtott a mészégetőknek.

Jelentős bányavidék

Jelentős bányaidék volt e térség, hiszen itt haladt át az a 15 km hosszúságú Nagymányoktól egészen Magyaregregyig terjedő széntellér, melynek legjelentősebb kitermelője a szászvári bánya volt. A szénkitermelés első nyomait már 1811-ben fellelhetők, szervezett formában azonban csak a XIX.század végétől létezett, mikor is Esztergom-Szászvári Kőszénbánya Rt. néven megalakult az első tőkeerős társulás. Folyamatosan korszerűsítették a termelést, villamosították az üzemeket, s már 1882-ben bevezették a gépi szellőztetést. A II. világháború idején, mint hadiüzem termelt az itteni bánya, és ekkor vezették be a mélyművelést is.

Az itt élő lakosság több mint 50 %-ának nyújtott megélhetést a bányászat. Jelentős mértékben visszahatott az infrastruktúra, az oktatás fejlődésére, ill. a lakosság számának emelkedésére. 1890-ben épült fel az elemi iskola a bányatelepen, 1882-ben is bányaorvos biztosította az egészségügyi ellátást. 1930-ban a bányateleppel és a kültelki lakott részekkel együtt 1524 magyar, 163 német és 10 egyéb lakosa volt Szászvárnak.

A bányászat biztosította fellendülés nem sokáig tartott, mivel az észak-mecseki bányavidék hamar kimerült. S bár a geológiai felmérések újabb- és újabb szénlelőhelyekre bukkantak, de a mélyművelésű szénbányászat igen költséges volt. Az 1992-es év során magántulajdonba került bányatársaság hiába tett lépéseket a bánya megmentésére, Szászvár voltaképpen megszűnt bányászkörzetként működni.

A munkanélküliség igen jelentős számot ért el, a 2840 fős lélekszámhoz képest 178 fő. S bár a település nagy erőfeszítéseket tett új munkaalkalmak megteremtésére, [DINA Faipari Kft. (raklapokat gyártó cég), az Argoszász Kft. (Növénytermesztéssel a fő profilja), KONFITEX Kft, mely ponyvákat és sátorlapokat gyárt, a Hungaria Eco Therm Kft. Vasipari profillal, a Szászy-Mester Kft. (szolgáltatóipari tevékenységgel) stb.] alapvetően azonban nagy gondot jelent mind a mai napig.

A település német lakossága

A török kiűzése után - becslések szerint -, országos méretekben is csökkent a lakosság, hiszen a XIX. század végén az ország lakossága - a kétszáz évvel korábbi állapothoz képest -, 40 %-kal csökkent. Ez volt jellemző e településnek a lakosságára is, mely tartósan szenvedte a török uralmát. Csak országos adatok állnak rendelkezésünkre az megyében élő lakosság számára vonatkozóan, mely szerint Baranyának 276 lakott helységében 129 volt a tíznél kevesebb adófizető háznéppel lakott helységek száma. Tulajdonképpen minden családra egy négyzetkilométer jutott. Az átlagos életkor még 1748-ban is csak 21.7 életév volt. Nem csoda hát, ha a Dunántúlnak ez a déli, ill. keleti elnéptelenedett területe is vonzotta az osztrák és német telepeseket. Az első jelentős betelepedési akciót az 1710-es években magánföldesurak végezték ebben a térségben, a másodikat pedig Mária Terézia, valamint II. József, akik főleg azért ragaszkodtak a németek betelepítéséhez, mivel megbízható, hű elemei voltak a birodalomnak, a megbízhatatlan magyarsággal szemben, ugyanakkor pedig a német kultúra hordozója. Az egykori Szászváron és környékén is ekkor telepedtek meg az első német családok. Ez a jelentős telepítési mozgalom során tehát, - mely ténylegesen csak 1786-ig tartott -, jöttek létre olyan jelentős német foltok az ország területén, mint például Baranya, vagy Tolna, melyet ekkor "Scwäbische Türkei"-nek is neveztek.

A 1700 évek végére jelentősen megváltozott tehát az itt élő német és magyar lakosság száma. Ötven év elteltével, 1851-ben, a település 1043 lakosából 720 magyar és 320 német nemzetiségű élt a faluban, tehát a német lakosság száma majdnem fele volt a magyarokénak.

Érdekes nyomonkísérni a lakosság növekedésének alakulását is, hiszen 1899-re már 1569 főre emelkedett az itt élők száma, ami egy ilyen kis lélekszámú településen magasnak mondható. Száz évvel később, vagyis 2000-re pedig szinte megkétszereződött - 2840 fő -, ez a szám.

A Szászvár községben tehát régóta együtt él a német és magyar ajkú lakosság. Az itt működő Német Nemzetiségi Egyesület, valamint a Német Nemzetiségi Hagyományőrző tánccsoport és énekkar a helyi népi hagyományt ápolja.

Szászvár nevezetes alakjai

Történeti szempontból érdemes megemlíteni, hogy a jakobinus mozgalom vezéralakja, Martinovics Ignác 1792.szeptember 29-től címzetes apátja lett Szászvárnak, Ferenc király jóvoltából.

A település másik nagy alakja, Kiss György szobrászművész, aki itt született 1852. augusztus 17-én. A századforduló jelentős művészének több mint 200 szobra maradt fenn, részben köztereken, részben pedig közintézményekben. Szászvár nagyközség 2 jelentős alkotást őriz a szobrásztól, a templomban látható Szent Anna szobrot, melyet feltételezhetően édesanyjáról mintázott, valamint a jubileumi keresztet, melyet 1900-ban ajándékozott a kozségnek. A szülőfalu főterének közepén Dabóczi Mihály Kiss Györgyről megmintázott szobra van kiállítva.  A szobrász egykori nyaralója, a mai Rózsafavendéglő, mely otthont ad egy, - a művész alkotásait megörökítő - fotókiállításnak.

Történelmi jelentőségű épületei

Érdekes épületmaradványt tekinthetünk meg Szászvár főterénél, a régi XIII. században épült várat. Források bizonyítják, hogy a vár építése Bertalan pécsi püspök nevéhez fűződik, mivel ebben az időben került Szászvár a püspökséghez, mint gazdasági központ. Azonban elképzelhető, hogy a várnak elődje is volt, mivel a feltárások során római kori téglamaradványokat is találtak.

A XIV-XV. században Szászváron apátság is működött, melynek, a korábban említett Martinovics Ignác is címzetes apátja volt. Ez a jelentős hírű apátság azonban teljesen megsemmisült a török időkben.

1543. év egy újabb jelentős állomást jelentett a vár történetében, ekkor foglalták el ugyanis a törökök, akik nagyjelentőségű közigazgatási központtá emelték a települést. Közigazgatásilag a pécsi szandzsákhoz tartozott Szászvár.

A várat 1680-ban felgyújtották és felrobbantották. Katonai, stratégiai jelentőségét elveszített, lassan pusztulásnak indult, falait a helyi lakosok elhordták. A közel 25 éve tartó feltáró munka során jelentős régészeti kincsek, kövek, ágyúgolyók, használati tárgyak kerültek elő. A régészeti feltárásnak során kiderült, hogy a talajszint hosszú-hosszú évek során körülbelül 2 métert emelkedett. A nagyközség önkormányzata reméli, hogy a közönségnek hamarosan megmutathatják a feltárt vár egy részét.

Az 1772 és 1779 között épült barokk templomot a XV. századból származó apátsági templom helyére kezdte építeni Klimó püspök. Eredetileg a mai Mázán, a Koroncó dülőn állott a bencés apátság monostora. Több forrásmunka azt bizonyítja, hogy a "Koromzói" apátság szerzetesei telepedtek ide a nagyobb védelmet nyújtó Szászvárra, ahol templomot építettek. A volt plébániatemplom pincéje középkori eredetű, és a lejárattal szemközt lévő helyiség kőbéllete, fülkéje a vár középkori fénykorára utalnak. A templomtorony csak 1822-ben épült fel, de 1890-ben le kellett bontani, mert megsüllyedt. 1892-ben épülhetett csak fel az új templomtorony. Hajója négy boltszakaszos, szentélye félköríves.  A freskókat és festményeket Boros Ferenc szekszárdi származású festőművész készítette 1846-ban, részben pedig Ébert Sándor alkotásai. Berendezése, az oltár, a szószék, az orgona a XIX. század első felében készültek klasszicista stílusban.

A főtér közelében, a nem is olyan régen még virágkorát élő bányászatnak állít emléket a bányászmúzeum, mely korabeli fotókon, aprónyomtatványokon, felszerelési tárgyakon keresztül mutatja be a szászvári bányászat múltját.

A Német Nemzetiségi Egyesület hagyományőrző kiállítása az itt nagy számban élő német lakosság történetét kíséri nyomon.

Szászvár jövőképe

A település infrastruktúrája jelentős. Minden háztartásba bevezették a földgázt, több mint 500 család rendelkezik telefonnal. A csatornázás a községben 80 %-ban megoldott. Jól működő egészségügyi hálózattal rendelkezik, az Egészségházban háziorvosi, ill. gyermekszakorvosi, fogászati ellátás működik.

A Kiss György Általános Iskolának jelenleg 160 tanulója van. A német nemzetiségi oktatás mellett zeneiskolai szakképzést is biztosítanak a tanulóknak. Itt található a község könyvtára is. A Keleti-Mecsek Hagyományőrző tábor, valamint a Német Nemzetiségi Hagyományőrző tánccsoport és énekkar, valamint a Szászvári Asszonykórus a helyi népművészeti, népi hagyományt és zenét ápolja.

A községben működő Bortermelők Baráti Köre rendszeresen megszervezi a Keleti-Mecsek termelőinek versenyét.

Szászvár külföldi kapcsolatait is folyamatosan ápolja. A nagyközség 1992-ben írt alá az ausztriai St. Radegund településsel egy együttműködési szerződést.

A falusi turizmus egy fő bevételi forrása a községnek. 1994-ben alakult meg az a Keleti-Mecsek Egyesület, amleynek Szászvár mellett a térség 7 önkormányzata: Máza, Kárász, Vékény, Szalatnak, Köblény, Magyaregregy és Alsómocsolád, valamint 7 civil szervezet is tagja.