[Előző][Buda várán német zászló][1848]

Vajda János - a Pesten lábadozó fiatal honvéd beszámolója a város lövetéséről, a polgárok viselkedéséről.

Pest égése 1849-ben

[...]

Alig néhány napot töltve Pesten, még mint fennjáró, egy bot segélyével a Poplan sörházába mentem, a Sebestyén utczába. Egy sereg városi polgár vett körül, kegyelettel nézegetve ujdonat honvédtiszti attilámat, panaszkodva az átélt Windischgratzi korszak szenvedései felül, midőn közelben - esti 6 óra tájon - az első bomba robbant szét, iszonyatos dörejjel, valamelyik ház tetején vagy udvarán. Már néhány napja az a sejtelem nyugtalanitá a várost, hogy a város bombáztatni és porrá égettetni fog. Az ostromló sereg fővezérlete tudtul adatá Hentzinek, hogy a pesti oldalról egy puska sem fog elsüttetni a vár ellen, tehát kimélje a várost. De Hentzi osztrák vezér volt, s ezzel ugy hiszem mindent elmondtam, legalább a magyar közönség előtt.

A békés sörözők rémülve ugráltak föl az asztaloktól, s a mint néhány percz mulva egy másik bomba - de ez már jó távol, valahol a lánczhid körül - esett a városba, az egész korcsma kiürült[...]

Tulajdonképen már meglehetősen üres volt a város a bombázás előtt is, a jobb móduak kiköltözködtek belőle. Ez még érthető, sőt az is, hogy a lakosság igyekezett kivonulni a védhetlen égő városból. De e perczben csak laikus elme is elgondolhatta, miszerint a veszély nem oly közeli, hogy épen futni kellene azonnal, lobogó hajjal, remegő inakkal, kékzöld ábrázattal.[...]

Jó magyar, sőt forradalmi érzelmü volt e város lakossága, de egyátalán nem harczias szellemü, az kétségtelen. Barrikádokat ez ugyan nem fog épiteni, hacsak idővel egészen el nem magyarosodik.[...]

Kiballagtam a városligetbe, onnan nézve a borzasztó látvány nagyszerüségét.

A városliget egész tábor volt, földönfutó nép tábora, melynek dühét, átkozódását Hentzi barbarismusa ellen leirni homéri toll volna képes talán. A város egy lángtengerré vált, mindenki, a ki Pestben valamely házat, vagy butoros lakást birt, égett embernek tartá magát.

Mindenkinek szeme a budai várra volt szegezve, honnan szabályszerü időközönként párosával szállt fel a magasba két-két bomba alant égő kanóczával, melyek futásukat jelölték. Ugy tetszettek, mint egy pár hulló csillag, mely eleinte egyenest fölfelé száll, azután ismét hasonló tempóban lefelé, mire iszonyu robbanás következett.[...]

De szerencsénkre a szél nem volt erős, és másnap reggel megvigasztalódtunk, hogy aránlag nem esett annyi kár, mint talán Hentzi ohajtotta volna.

Az éjt a hatvani- és magyar-utcza sarkán levő K-féle házban töltöttem, hová a város részéről szállásolva voltam. A bombázás éjfél tájban megszünt, s másnap reggel a város ismét népesülni kezdett.

Ez esemény után Görgei nagyobb eréllyel fogott az ostromhoz. A gellért-hegyen s a krisztinavárosi oldalon a 24. fontos ütegek sortüze csaknem szakadatlanul rombolta a falakat[...]

Még javában szólt a kis puskatüz a várban, de az égő várpalotán láttam lengeni a nemzeti háromszint.

Pestnek rendkivüli lázas alakja lett e délelőtt. Előkelő delnök magán és bérfogataikban a hidfőtől nehéz sebesült honvédeket hoztak át nyitott hintóikban. Az öröm rendkivüli.[...]

[In: Vajda János: Egy honvéd naplójából. Pest. 1869. p. 115-128.]