[Előző][Következő][A forradalom és szabadságharc emlékezete][1848]

A megmozdulásokról - különösen az ellenzéki - sajtó bő terjedelemben tudósított. Nem mulaszották el a város általános képéről sem tájékoztatni olvasóikat.

A főváros képe.

Ködben kezdte bontogatni a főváros zászlódiszét. Tíz óra felé a nap széjjel oszlatta a párát, s akkor tűnt fel az egész impozáns kép. Éjjelen át csaknem minden ház erkélyén - ablakán trikolórok, díszítések, szőnyegek bukkantak ki, némely palota szinte roskadni látszott a teher alatt.

A díszben pompázó házsorok közt csak az állami épületek feketéllettek. A nyugoti és keleti pályaudvartól kezdve a miniszterelnökségi palotáig minden közhivatalban úgy folyt a munka, mint rendesen, s a zászló kitűzését még az esetleg állami épületekben levő kereskedőknek sem engedték meg. Csak a nemzeti színház frontján tűnt fel egy tirkolór: a színházi fodrász tűzte ki. Csöndesek voltak az állami gimnáziumok, reáliskolák, a Kúria épülete, a minisztériumok, sőt a Lánchíd is, melynek oroszlánai csöndesen nézték a zászlódíszben viruló Ferenc József-teret.

De a magánépületek között is akadt, amely megpróbálta magát kivonni az ünneplésből. A Festetich és Esterházy palota a lovarda mellett szinte dacolt az ott délelőtti gyűlésre összegyűlt függetlenségi polgársággal. Az arisztokrata negyed különben sem volt nagyon zajos. Annál jobban hatottak a szépen földíszített Károlyi-, Andrássy-, Zichy-paloták. Az egyetem-téri Károlyi-palota teli volt zászlókkal, szőnyegekkel, bársonydíszítéssel. A Teréz-körúti Batthyány-palota is szépen volt dekorálva, de a legnagyobb feltűnést bizonnyal az a két zászló keltette, mely a Kóburg-palotán lobogott. A magasabb arisztokrácia tartózkodásával ünnepelt Schossberger báró persa konzul, aki elfelejtett lobogót vásárolni.

A városháza, a református, az evangélikus, a ferencrendi, a Mátyás stb. templom mind egy-egy hatalmas zászlóval vett részt a nemzeti ünnepben, csak a tót templom maradt el, s kitettek magukért a Dunagőzhajózási Társaság, a Sikló, a Nemzeti Kaszinó, Samassa érsek, A Tőzsde, a bankok.

Legélénkebb volt a Belváros, s a szabadságharc helyei: a Kossuth Lajos utca, a Városház-tér, Egyetem-tér és Petőfi-tér. Mikor a szellő meglobogtatta a trikolórokat, szinte széjjel áraszt a három menzeti szín. Az utcákon mindenütt eleven élet pezsgett. Kokárdás, magyar-ruhás ifjak jártak, minden sarkon alkalmi dalokat és jelvényeket árultak, az iskolai ifjúság csoportokba verődve nézte végig a feldíszített utcákat, közbe egy-egy ünnep széjjelvaló közönsége a fővárosnak szokatlan ünnepi külsőt adott, amelyet a bezárt boltok csak emeltek.

A legtöbb üzlet ajtaján vagy kirakatában a következő felírás van: Az üzlet március 15-iki 50 éves nemzeti ünnepünk miatt ZÁRVA. A Károlyi grófi család egyetem-utcai palotája ünnepi díszbe öltözött. Ahány ága van a Károlyiak grófi koronájának (tizenegy), annyi nemzeti zászló lobog a homlokzaton. A pálmákkal gazdagon díszített erkély közepén két szinehagyott, szakadozott zászló van kitűzve, melyek kiválnak a többi közül; ezek 1848-ból megőrzött ereklyék, melyek ott lobogtak a palotán, mikor Kossuth Lajos bevonulását ünnepelték. A homlokzat egyetem-téri oldalán három ablak élővirággal és szőnyeggel van fölékesítve. Ez a három ablak özvegy Károlyi Györgyné, szül. Zichy Karolin grófnő, a szabadságharc e kimagasló alakjának lakosztályához tartozik.

Sokan keresték fel a nevezetes pontokat, a Csigát [Vörösmary kedvenc vendéglője], a nemzeti pártkört, a Heckenast-nyomdát, a Helytartótanács épületét, a budai sáncokat, stb. amelyeknek legtöbbjéből persze már csak az emlék maradt meg. Az egykori Pilvaxnak is sok bámulója akadt. Ma persze csöndes volt, csak a rendes társaság reggelizett az ablakokban, s egy zászló hirdette, hogy ez a hely egykor nevezetes szerepet játszott a nemzet történetében.

[Esti Hirlap, 1898. március 15. 1-2 old.]