[Előző][Következő][A forradalom és szabadságharc emlékezete][1848]

A dísz-közgyűlésen a főpolgármester és a polgármester méltató beszéde hangzott el, majd a közgyűlés hódoló feliratot intézett az uralkodóhoz.

[A főpolgármester az áprilisi törvényeket méltató beszédében a fővárossal kapcsolatban a következőket hangsúlyozta:] [... mert ...] Buda volt ugyan 1703 óta az ország fővárosa, de csak névleg volt az; a valóságban azzá 1848-ban lett az által, hogy az 1848-iki évi III. és IV. törvénycikkek a felelős minisztérium és az országgyűlés szekhelyéül Budapestet jelölték ki.

És ha most, az azóta letűnt félszázad határán felvetjük azt a kérdést, vajon Budapest és annak polgársága méltónak bizonyult-e a kitüntető bizalomra, amelyet az 1847/48-iki évi orszgyűlés beléje helyezett, jogos önérzettel és a kötelességek hű teljesítésének megnyugtató tudatával adhatjuk reá válaszul: igenis, méltónak bizonyult! Méltónak bizonyult, mert íme a törvényhozásnak és Budapest polgárságának bölcs előrelátásából és nemes áldozatkészségéből a régi Pest, Buda és Óbuda helyén, a melyek alíg voltak képesek a privinciális városok színvonalán felülemelkedni, ma egy ifjúi erőtől duzzadó nagy világvárosnak hatalmas körvonalait látjuk kiemelkedni, ahol tudomány, irodalom és művészet, ipar és kereskedelem nem remélt virágzásnak indult; amelynek erős kötelességérzettől és lelkes nemzeti öntudattól áthatott polgársága semmiféle áldozatot sem kímélt arra, hogy Budapestet a nemzet politikai, kulturális, gazdasági és társadalmi életének méltó központjává, az ország valóban díszévé, büszkeségévé avassa. [...]

[Ezt követően a polgármester ecsetelte a sokszázados alkotmányos küzdelmek jelentőségét, s a március 15-ei események kapcsán kitért Pest város hatóságának szerepére is:] [...] És ha e napot ünnepeljük [...] nem kicsinyeljük vele ezen epokális korszak egyéb nagy napjait; nem főkép március 15-ét [...] E napon a délutáni órákban, zuhogó esőben, nagy néptömeg gyűlt össze a pesti városház téren és termeiben, hol éppen a tanács és a választott polgárság nyilvános közgyűlést tartott. A híres 12 pont a gyűlés elé terjesztetvén, egyhangúlag elfogadtatott, s az ez iránt az országgyűléshez intézendő petíciót a tanács és a pogárság nevében Szepessy Ferenc polgármester azonnal aláírta. Ennek az eseménynek is megvolt a hatása a Pozsonyban együtt ülő országgyűlésre, melyet fokozottabb és erélyesebb munkára ösztönzött. Nem kisebbíti a mai napnak ünneplése azon többi nagy napokat sem, melyeken ez a nemzet megmutatta, hogy "méltó régi nagy híréhez."[...]

[A polgármester Ferenc Józsefnek a szabadságharc leverésében játszott szerepét a következő módon érintette:] [...] Jótékony és nekünk jóleső végzése a Gondviselésnek, Tekintetes Közgyűlés, hogy a magyar nemzettel e mai napon együtt ünnepel az a férfiú is, kiben Árpád vére csögedez, ki ötven évvel ezelőtt, ugyancsak a mai napon ott állott felséges nagybátyja oldalán, mint erőteljes viruló sarja királyi házunknak és leendő örököse Szent István dicső koronájának, ki midőn István királyi hercegünket Pest-megye főispáni székébe beigtatta, ez örökké emlékezetes szavakat mondotta: "Magyarországba oly percben léptem, midőn ez egy boldog korszak küszöbén áll." Ezek az ifjúnak faszczináló személyes tulajdonságai már ekkor megynyerték a nemzet szívét, s bár utóbb a nemzetre szomrú idők következtek, vigasztalásunkra egy nemtőt állított melléje a Gondviselés, országunk felséges nagyasszonyát, a szépségben, erényben, lelki és szellemi tökélyben gazdag királynét, ki nemes szíve csalhatatlan érzésével felismerte e nemzet jó tulajdonságait és fő eszközlője lett a 67-ik szép napoknak.[...]

[A polgármester megemlékezését ezekkel a szavakkal zárta:] [...] Az ő nemes példaadása nyomán törekedjünk tovább fejleszteni nemzetünk politikai, közgazdasági és kulturális életét azon az alapon, melyet a 48-iki törvények megteremtettek, a nemzeti erőnek s az igaz szabadelvűségnek alapján. És akkor, ha kell is közdenünk mostoha végzetekkel, de férfiúi bátorsággal haladva előre pályánkon, meg fogja e nemzet érni európai életének másik ezredévét is. Éjen a király, éljen a királyné, éljen, mindörökké éljen 1848!

[BFL IV. 1403. a. 1898. április 11-én tartott díszközgyűlés.]