1. per - A „Lázadó Krisztus-per”

I. A "LÁZADÓ KRISZTUS-PER"
   [József Attila sajtó útján elkövetett Istengyalázás vétsége] (1923-1924)
A PER KEZDETE
   Felhasznált levéltári források
   A mű közlése:
   Sajtóvisszhang
   A DESTRUKCIÓ
   JÓZSEF ATTILA
   NYOLCHÓNAPI FOGHÁZ ISTENGYALÁZÁS MIATT
   NYOLCHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK EGY KÖLTŐT ISTENKÁROMLÁSÉRT
   ISTENKÁROMLÁSÉRT ELÍTÉLT KÖLTŐ
   JÓZSEF ATTILA MAGÁNTISZTVISELŐT ÉS KÖLTŐT ISTENKÁROMLÁSÉRT VONTA MA FELELÖSSÉGRE A BÍRÓSÁG
   AZ ISTENKÁROMLÓ VERS HONORÁRIUMA
   A SCHADL-TANÁCS KÉT ÍTÉLETE
   AZ ISTENGYALÁZÓ KÖLTŐ
   ISTENGYALÁZÁS
   NYOLCHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTÉK JÓZSEF ATTILÁT
   ISTENGYALÁZÁS VOLT-E A "LÁZADÓ KRISZTUS" CÍMÚ VERS?
   EGY KÖLTÖT NYOLCHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK
   JÓZSEF ATTILÁT ELÍTÉLTÉK EGY VERSE MIATT
   MAGÁNHIVATALNOK ÉS KÖLTŐ
   ELÍTÉLTEK
   ELÍTÉLTEK
   JÓZSEF ATTILA
   ELÍTÉLTEK
   A FIATAL KÖLTŐ ÉS A SAJTÓSZABADSÁG
   A CENZÚRA
   JÓZSEF ATTILA BŰNTETÉSÉT EGY HÓNAPRA SZÁLLÍTOTTA LE A TÁBLA
   SUGDOSÓ
   EGY MEGSZÍVLELENDÖ ERKÖLCSI PRÉDIKÁCIÓ
   AZ ISTENGYALÁZÁSÉRT ELÍTÉLT KÖLTŐ, JÓZSEF ATTILÁT, FELMENTETTE A KÚRIA
   ÉRDEKES KÚRIAI ÍTÉLET
   FÖLMENTÉS ISTENGYALÁZÁS VÁDJA ALÓL
   Levelezés:
   Irodalomjegyzék
JÓZSEF ATTILA MŰVEI
IRODALOM JÓZSEF ATTILÁRÓL
   A per rövid kronológiája:
AZ ÜGYBEN ÉRINTETT TÖRVÉNYEK, RENDELETEK, PARAGRAFUSOK:
   A perben résztvevő, illetve érintett személyek névsora:

I. A „Lázadó Krisztus-per”

[József Attila sajtó útján elkövetett Istengyalázás vétsége]

(1923-1924)

A 19 éves József Attilát a „Lázadó Krisztus” című verse miatt először a sajtó részéről érte támadás. A Kékmadár¹ című irodalmi és művészeti lap 1923. október 19-én megjelenő 10. számában megjelenő versére reagálva egy glossza² látott napvilágot a Kelet Népe című folyóiratban. Ez a példátlanul éles és durva hangú írás lett tulajdonképpen a támadások kiindulópontja. A cikkben a következőket olvashatjuk a költeményre vonatkozóan: „A destrukció újra vidáman burjánzik. Nemrégiben éltették Károlyit a »becsületes« politikusok - most meg egy ifjú tintakuli a »Kékmadár« című folyóirat hasábjain éles támadást intéz Krisztus ellen... Az a hang, amin ír, felkavarja az ember gyomrát. Stílusa alkalmas a hánytatásra. Általában a vad gyűlölet izzó hangján vázolja meg Krisztus fenséges, magasztos alakját. Mindenesetre így írni csak a legprofánabb lelkek mernek. De a szerző, József Attila úr, bizonyára „fentebb lélek”-nek tartja és hirdeti magát. Ebből a fennköltségből kiviláglik a lap iránya és ha szabad ezt a szót használnunk: nívója… Aki ilyen fertőből él- vagy mondjuk: kloakából, annak a nevét nem lenne szabad ki se nyomtatni. De ítélje meg maga az olvasó, a »Lázadó Krisztus« című verset és azt a tendenciát, amellyel a poéta író Egy mondatát és az utolsó versszakot ideiktatjuk. »Fáradt baromként reszket lelke, teste.« A versszak így szól: »Nagy, roskadt lelke igéket emel még - s kilógatja fakult, sápadt szívét, - mint akasztott ember szederjes, szürke - nyelvét.« Tehát a fiatalember így vélekedik - a Kékmadáron keresztül - Krisztusról.  Lehetetlen klasszifikálni ezt az »írói« merészséget. Az ilyen írókat, de főleg lapkiadókat el kellene tiltani a kiadástól - mert csak társadalmi bacilusokat terjesztenek az amúgy is fertőzött légkörben.”

A per kezdete

A költeményével kapcsolatos következő támadást már a bűnügyi szervek indították a  költő ellen, akit 1924. január 30-án hallgattak ki először Magyar Kir. Államrendőrség Makói Kapitányságának Bűnügyi Osztályán³. A makói járásbíróság elnöke és büntetőbírája, Brommer Ödön az 1878. évi tc. 190. §-a ütköző, sajtó útján elkövetett istengyalázás vétsége címén hallgatta ki a bűnvádi eljárás alá vont költőt. A kihallgatáson jelen volt Espersit János ügyvéd is. A kamasz költő vallomása során kifejtett nézetei meglepően érett intellektusra vallanak. A jegyzőkönyvből megtudhatjuk, hogy József Attila a következőképpen védekezett a büntetőbíró vádjai ellen: „Én a versemben Krisztus alatt tulajdonképpen magam, mint lázadó embert értem, aki nem azért teremtetett, hogy Istent dicsőítse, hanem, hogy az ember életének értelméhez közelebb jusson. A versben inkriminált kifejezésekkel tehát allegorikusan magam illetem, s ezekkel azt akarom kifejezni, hogy én mint ember halálra vagyok ítélve. Végső eredményben a vers Isten dicsőítését és nem gyalázását szolgálja, mert legyen az embernek bármily alkotása, végeredményben mégis az emberi alkotás Istent dicséri.⁴ ”
   Ám ekkor még nem igazán fogta fel az ügy komolyságát. Nővérének, József Jolánnak írt levele is erről tanúskodik: „Itt, Makón viszontláttam azt a kéziratot, melyet még szeptemberben adtam oda Hajdú Henriknek. Legföljebb egy évi fogház, ami alatt szépen megtanulhatok németül. János bácsi⁵ ugyan azt mondja, hogy az ügyész, ha megtudja, mennyi idős vagyok, a vádat elejti, mert dorgálást kaphatok csak. De ő nagyon optimista.
    Mindenesetre Makón fogom leülni, mert akkor itt az egész városból hoznak be ennivalót és jó dolgom lesz: ismerem az egész kapitányságot. János bácsi is azt mondja, hogy ez nem baj, ő is ült fogházban, államfogházban, sőt börtönben is: az a fontos, hogy ne lopásért vagy csalásért üljön az ember. És ebben igaza van.”⁶
   Dr. Baróthy Károly kir. főügyész az 1924. április 4-én kelt vádirati fogalmazványában a verset végül is közbotrányokozásra alkalmasnak minősítette. . S bár a fogalmazványon feltüntették, hogy a vádirat igen sürgős elintézést igényel, és hogy „Azonnal kiadványozandó! Még ma!”, a főügyészség hivatalos vádirata csak 6 nappal később, azaz április 10-én készült el. Elgondolkodtató, hogy mi történhetett ez alatt a hat nap alatt? Miért lassult le az egész hivatalos ügymenet? Mindenesetre Dr. Strache Gusztáv kir. főügyész a vádiratában, melyben istengyalázás címén emelt vádat a költő ellen, a következőképpen érvelt: „A versben foglalt egész gondolatmenet, annak egyes kifejezései⁷, de különösen a fent idézett része Isten ellen intézett gyalázó kifejezéseket foglalnak magukban, amelyeknek sajtó útján való közlése, a közbotrány kiváltására alkalmas” . Végül a főügyész a Budapesti Kir. Büntető Törvényszéket jelölte ki illetékesnek, az ügy továbbvitelére vonatkozóan.
   Az eljárás tehát Budapesten folytatódott. József Attila május 4-én, a Budapesti Királyi Büntető Törvényszék Vádtanácsának Elnökéhez írt levelében tiltakozott az őt ért vád ellen. Levelének stílusában Makai Ödönnek és védőjének, a neves büntetőjogásznak és egyetemi tanárnak, Vámbéry Rusztemnek a tolla nyomát is felismerhetjük. Az egész írásmű végül is arról vall, hogy „nem kell túl komolyan venni” az ügyet⁸.
   Hiába kérte József Attila a vád elejtését, a Budapesti Kir. Büntető Törvényszék a főtárgyalást július 10-én megtartotta. Az ügyet Schadl Ernő kir. törvényszéki bíró tárgyalta⁹.  
   A Törvényszéken felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint József Attila vállalta verséért a sajtójogi felelősséget, de tiltakozva a vád ellen kifejtette, hogy a költemény megírásával az volt a célja, hogy az embertelen háború és forradalmak után visszaadja a nyomorgó embereknek az önmegbecsülésüket .
   Az egykorú újságcikkekből¹⁰ kivehető, hogy József Attila a beadványban foglaltak szerint védekezett. Vámbéry Rusztem azzal védte a költőt, hogy a „Lázadó Krisztus” az örök embert jelenti a versben, kihangsúlyozva azt is, hogy „nem szabad egyes idézeteket kiragadni a versből, mert hiszen Ady is írt izgága Jézusról és Heine is írt hasonló hangon.”¹¹
   A szigorú Schadl-tanács végül is 1924. július 10-én hozott ítéletében 8 hónapi fogházra és 200 000 Korona¹² pénzbüntetésre ítélte a fiatalembert¹³ Az ítélet indokolása a következőképpen hangzik: „Vádlott védekezése… el nem fogadható, mert a vádbeli cselekményhez külön Istengyalázó szándék nem szükséges. Elégséges a gyalázó szavak használata. Vádlott pedig ebben a tudatban tette közzé a költeményt. Ugyanis a költemény címe, annak egész gondolatmenete, egyes kifejezései, de különösen annak a rendelkező részben idézett része, Isten ellen intézett gyalázó kifejezéseket foglal magában, melyek a költemény keresztény olvasójának vallásos érzületét sértik, sőt megbotránkoztatják. Ekként vádlottnak - a költemény szerzőjének is tudnia kellett, hogy az inkriminált költemény Istengyalázó, közbotrány előidézésre alkalmas kitételeket tartalmaz. Vádlottnak ezen cselekménye a vádbeli cselekmény tényálladékát kimerítvén, őt - aki a költeményt írta s közzétette, mint a St. 33. §-a¹⁴ szerinti szerzőt - abban bűnösnek kimondani s emiatt megbüntetni kellett. A büntetés kiszabásánál súlyosbító körülményül figyelembe vette a kir. törvényszék a gyalázó kifejezések halmazát, enyhítő körülményül pedig vádlott fiatalabb korát, s ezeknek mérlegelésével a reá kiszabott büntetést bűnösségévei arányban állónak találta.”¹⁵  József Attila teljes joggal csalódik: „Immár utána vagyok a tárgyalásnak is: 8 hónap fogház és 200.000  – K[orona] pénzbüntetés. 1924; Istenkáromlás. Versben. 19 évvel. Hiszen még ezt a tizenkilencet is ellopták tőlem! Vétettem én evvel nekik? Külömben [sic !] a törvény: törvény és az ostobák: ostobák. Csak azt nem tudom megérteni, hogy miután az ügyész is elismerte a vers tendenciájának nemességét és a jóhiszeműségét pedig feltétlenül, de a vádat - érthetően - tovább is fenntartja, akkor akad bíróság, amely „marasztaló ítéletet” hoz és abban 8 hónapra elítél egy 19 éves fiatalembert »enyhítő« körülménynek véve »fiatal korát« és súlyosbítónak »a gyalázó kifejezések egész halmazát« . .. Természetesen esküdtszék nélkül!..¹⁶

    A példátlanul szigorú ítéletre azonnal reagált a napisajtó, különösen a vidéki. A budapesti sajtó határozottan nem foglalt állást¹⁷, viszont Makón és főleg Szegeden valóságos sajtóvihar keletkezett az ügy kapcsán. A „Szeged” című újság védelmébe vette József Attilát, ezért a szegedi egyetem neves egyházjogi professzora, Kossutány Ignác a „Friss Hirekben” támadta a az újságot¹⁸. Cikkében, melyben a professzor meg sem említi a költő nevét, olyan „fiatal óriások”-ról szól, akik az újságírásba vetik magukat, s „kik olykor nem közönséges szellemi tehetségeiket párosítva túlzásba vitt életigényekkel, mohó élnivágyással és beteges hiúsággal egyszerűen túlteszik magukat azon a hosszadalmas és verejtékes munkán, mely nélkül tehetség ki nem képződik. A 19 éves suhancok pajkosságával abban látják a költői lélek szabadságát, hogy gyalázó kifejezésekkel illetik azt, kire a siralom völgyében küzdő emberiség az életnek súlya alatt görnyedve, sóhajtva tekint. A sajtó pedig ahelyett, hogy a vadul hadonászót lehűtené, azoknak teret enged, őket dicséri, sőt ünnepli a »közismert, jeles, fiatal költőt«.” A Szeged nem késett a válasszal, védelmébe vette József Attilát. Lelkes cikkírója szerint a költő „tizenkilenc éves kora ellenére a magyarság egyik ígéretes hajtásá”-nak tekinthető, aki „bizonyára elég férfi lesz ahhoz, hogy ő maga vállalja rigmusos írásáért a felelősséget”¹⁹. Ám a sajtóvita politikai vitává fajulva, túllépett a költő perén. („Ebben a kérdésben József Attila személye, ha akár a legígéretesebb magyar poéta volna is, igazán nem a főfontosságú.”)²⁰
   József Attila egyik korai versében szomorúan emlékezett vissza az őt ért példátlan támadásra:

Milyen jó lenne nem ütni vissza²¹

Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
milyen jó lenne nem ütni vissza
se kézzel, se szóval,
világítni a napvilággal,
elaltatni az éjszakával,
szólni a gyávaság szavával,
de sose ütni vissza.

Lelkemmel pörölnöm kéne
s élvén is vagyok most a béke,
Kristály patakvíz folydogál
gyémántos medrű ereimben.
Szelid fényesség az ingem
és béke, béke mindenütt,
pedig csak én élek vele!...
Fölemelnek a napsugarak,
isten megcsókolja minden arcom
és nagy, rakott szekerek indulnak belőlem
a pusztaság felé.

1924

    Szegedi barátai védték a költőt. Különösen Juhász Gyula, aki Szabolcsi Miklós szerint 1924 júliusában azt ajánlotta egy szegedi kabaré műsorára, hogy egy fiatalkorú szegedi költő szavalja el az „Ügyész úr, kérem” című legújabb verses könyvéből a „Pardon, hogy írok!” kezdetű szabadversét²².
    A per azonban tovább folytatódott, szerencsére egyre kedvezőbb ítéleteket hozva a költő javára. A Budapesti Királyi Ítélőtábla dr. Auer Károly tanácselnök, valamint dr. Gadó István és dr. Harmath Jenő ítélőbírák vezetésével 1924. november 10-én tartott nyilvános fellebbviteli főtárgyalásán egy hónapra mérsékelte a büntetést, megtartva a korábban kirótt 20.000 koronás pénzbüntetést . Az Ítélőtábla egyúttal felterjesztette a Magyar Királyi Kúriához ügyet, amely elutasítva az általa hozott ítéletet, 1925. március 24-én felmentette a költőt.²³
  A per eseményei mély nyomot hagytak a fiatal költőben. Még a 13 évvel később írt pár oldalas curriculum vitae-jében is szomorúan emlékezik meg róla: „A VII. és a VIII. osztályból összevont vizsgát tettem s így egy évvel előbb végeztem, mint volt osztálytársaim. Tanulásra azonban mindössze három hónap állt rendelkezésemre s így történt, hogy a hetedikből tiszta jó, a nyolcadikból pedig tiszta elégséges osztályzatot kaptam. Érettségi bizonyítványom már jobb a nyolcadikosnál: csak magyarból és történelemből kaptam elégségest. Ekkor már egy versemért Istenkáromlás miatt pörbe fogtak. A Kúria fölmentett.”

Felhasznált levéltári források

    1.     BFL: VII. 5. c Budapesti Kir. Büntetőtörvényszék iratai. Büntetőperes iratok, kiemelt munkásmozgalmi perek,                         1/1924-4736 (1-36. lap)
    2.     BFL: VII. 18. d. Budapesti Királyi Ügyészség peres iratai. Büntetőperes iratok, kiemelt munkásmozgalmi                                 perek, 1/1924-IV.-5-8 (1-10. lap)
    3.     BFL: VII. 1. d. Budapesti Királyi Ítélőtábla peres irata 11008/1924 (1-26. lap)

A mű közlése:

Lázadó Krisztus

Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság,
ne légy más, mint az Igazságos Úr!
több kalászt adj, de azért el ne vedd a
rózsát.

Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba,
gyere ki, nézd meg, szolgád mit csinál –
ronggyá  nem mosná Élet-subád ember
átka.

S Neked könnyű vón, a tövist letörni,
tanulhatnál még tőlem is, Uram -
én töröm s nem lesz vacsorám csak föld: egy
ölnyi.

A telked azért mégis tisztitom csak
és már egy nagy, sajgó gerinc vagyok -
sokat görnyedtem, ne kivánd, hogy eztán
rontsak.

Azért ameddig csak birom, csinálom,
bár kezemen csalán-mart hólyag ül;
s ha vihar jönne, mint a korhadó fa,
állom.

De add kölcsönbe legalább subádat,
Téged nem ér el átok és eső:
Szép úr-kastélyod van és nagyon gyors a
lábad.

Ugysem fizetsz meg munkámért eléggé,
testemnek ágyam is hideg, a Föld
s aranyszavad átváltozott rossz, kongó
érccé.

S munkámban, Uram, érek annyit, mit te
nagy passziódban és a lelkem is
részed lesz nemsokára s a legszebb fényt
hintve,

a szemed lesz, hogy mindent láss meg itten.
Bizony mondom, még nincsen is szemed,
most nem látsz. Lennél immár igazságos,
Isten!

Fáradt baromként reszket lelke, teste,
fél-munkát végző társak röhögik
s feszül, mert tudja – reá korábban jön
este.

Nagy, roskadt lelke igéket emel még
s kilógatja fakult, sápadt szivét,
mint akasztott ember szederjes, szürke
nyelvét.

Forrás: VII. 5. c Budapesti Kir. Büntetőtörvényszék iratai. Büntetőperes iratok, kiemelt munkásmozgalmi perek, 1/1924-4736

A mű végén egy „Moszkitó” szignó áll²⁴.

Megjelent: Kékmadár, 1923. őszi, 10. szám

Közölve: József Attila összes művei. I. kötet [versek 1922-28] (Akadémia Kiadó, Bp., 1952. 117-118. old.)

Sajtóvisszhang²⁵

A DESTRUKCIÓ

újra vidáman burjánzik. Nemrégiben éltették Károlyit a "becsületes" politikusok - most meg egy ifjú tintakuli a "Kékmadár" című folyóirat hasábjain éles támadást intéz Krisztus ellen. Az a hang, amin ír, fölkavarja az ember gyomrát. Stílusa alkalmas a hánytatásra. Általában a vad gyűlölet izzó hangján vázolja meg Krisztus fenséges, magasztos alakját. Mindenesetre így írni csak a legprofánabb lelkek mernek. De a szerző, József Attila úr, bizonyára "fennkölt lélek" -nek tartja és hirdeti magát. Ebből a "fennköltség"-ből kiviláglik a lap iránya, és ha szabad ezt a szót használnunk: nívója...
Aki ilyen fertőből él- vagy mondjuk: kloakából- annak a nevét nem lenne szabad ki se nyomatni. De ítélje meg maga az olvasó, a "Lázadó Krisztus" című verset és azt a tendenciát, amellyel a poéta író Egy mondatát és az utolsó versszakát ideiktatjuk: "Fáradt baromként reszket lelke, teste." A versszak így szól: ,,Nagy, roskadt lelke igéket emel még - kilógat ja fakult, sápadt szívét, - mint akasztott ember szederjes, szürke - nyelvét." Tehát a fiatalember így vélekedik - a "Kékmadár"-on keresztül - Krisztusról…
Lehetetlen klasszifikálni ezt az "írói" merészséget. Az ilyen írókat, de főleg lapkiadókat el kellene tiltani alapkiadástól - mert csak társadalmi bacilusokat terjesztenek az amúgyis fertőzött légkörben.

Kelet Népe 1923. nov. 1.

Moszkitó

JÓZSEF ATTILA

A nők kedveltje. A makói hagymával egy időben tűnt fel Juhász Gyulának, aki a kötetéhez előszót is írt. Jelenleg Pesten tartózkodik, munkatársa lett a "Kék madár" című időszaki vándormadárnak (már a szerkesztők bujdokoltak el). E szomorú tény úgy megviselte a sokat szenvedett állatot, hogy sikerült jobb létre szenderülni. József különben ifjúkorában sokat szenvedett, jó ideig kukorica csősz is volt, sőt beszélt Szabó Dezsővel is. Mindeme megpróbáltatásokon keresztül esve, lelke úgy megedződött, hogy megdöbbenés nélkül fogadta még az "Igen" matinéjáról szóló híreket is.

Színház és Társaság (Szeged) 1923. nov. 26. dec. 2.

NYOLCHÓNAPI FOGHÁZ ISTENGYALÁZÁS MIATT

A NÉP tudósítójától

József Attila "Lázadó Krisztus" címen verset írt, amely miatt isten gyalázás vétsége címén emelt vádat ellene az ügyészség. A büntetőtörvényszéken ma folytatták le a főtárgyalást.
Miután megállapították, hogy a per nem évült el, a bíróság rövid tanácskozás után bűnösnek mondotta ki József Attilát istengyalázás bűntettében és ezért őt nyolchónapi fogházra és kétszázezer korona pénzbüntetésre ítélte. Súlyosbító körülménynek vette a bíróság az istenkáromló kifejezések nagy tömegét. Az ügyész megnyugodott az ítéletben, a védő fellebbezést jelentett be.

A Nép (Kassa) 1924. júl. 11.

NYOLCHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK

EGY KÖLTÖT ISTENKÁROMLÁSÉRT

József Attila költő sajtó útján elkövetett istengyalázás címén került a büntetőtörvényszék Schadl-tanácsa elé. A Corvin-nyomdában előállított Kékmadár című irodalmi és művészeti lap 1923. október 13-iki számában "Lázadó Krisztus" címmel verset írt, mely az ügyészség szerint Isten ellen intézett gyalázó kifejezéseket és botrányt okozó istengyalázást tartalmaz. Magát a címet is inkriminálta az ügyészség.
József Attila, aki 19 éves fiatalember, azt adta elő a bíróság előtt, hogy a forradalmak és a háború után az emberek elvesztették önbizalmukat. Irodalmi munkásságában arra törekszik, hogy az emberek visszanyerjék önbizalmukat. Nem akarta Istent káromolni. A lázadó Krisztus alatt nem Krisztust értette, hanem a földresújtott embert, akihez most másik földresújtott ember beszél.
Védője, dr. Vámbéry Rusztem azt fejtegette, hogy primitív munkásember fohásza Krisztushoz ez a vers. A lázadó Krisztus az örök embert jelenti. Lehet, hogy vannak tiszteletlen kifejezések a versben, de ezek nem istengyalázók. Nem szabad egyes idézeteket kiragadni a versből, mert hiszen Ady is írt izgága Jézusról és Heine is írt hasonló hangon. Ha József Attila versét így nézzük, az nem istengyalázás.
A bíróság ezután egy órára felfüggesztette a tárgyalást és megkereste a sajtóügyészséget, nyilatkozzék, vajon a Kékmadár időszaki lap volt-e, vagy sem. Ez a körülmény az elévülés szempontjából döntő fontosságú.
Egy órai szünet után beérkeztek a sajtóügyészségről az iratok és Schadl elnök megállapította, hogy a per nem évült el. Ezután ítélethozó tanácskozásra vonult vissza a bíróság. Rövid tanácskozás után bűnösnek mondották ki József Attila költőt istengyalázás bűntettében, és ezért őt nyolchónapi fogházra és 200 000 korona pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Indokolásban súlyosbító körülménynek mondották ki az istenkáromló kifejezések nagy tömegét. Enyhítő körülményt nem észlelt a bíróság.
A királyi ügyész megnyugodott. Vámbéry Rusztem, József Attila védője fellebbezett az ítélet ellen.

Az Est 1924. júl. 11.

ISTENKÁROMLÁSÉRT ELÍTÉLT KÖLTŐ

József Attila magántisztviselőnek a Kék madár művészeti lap októberi számában "Lázadó Krisztus" című verse jelent meg, amely miatt a királyi ügyészség istengyalázás címén vádat emelt a költő ellen. A vádirat szerint a vers gondolatmenete isten elleni káromlás, és gyalázó kifejezései által közbotrányt okozott. A vádlott a mai tárgyaláson kijelentette, hogy a vers csak metafora és nincs benne semmi istenkáromlás. Vámbéry Rusztem - József Attila védője - rámutatott arra, hogy az erős vagy esetleg visszatetsző kifejezések még nem jelentik azt, hogy az egész vers istenkáromlás. Idéz ezután Ady Endre, Petőfi és Heine verseiből, akik ellen tudtával nem indítottak istenkáromlás címén eljárást. A tizenkilenc esztendős költők - mondja Vámbéry - az érthetetlenség nehézségeivel küzdenek, éppen úgy, mint a vádlott. Ez még azonban nem büntetendő cselekmény. Felmentő ítéletet kér. A bíróság bűnösnek találta József Attilát istenkáromlás vétségében és ezért nyolchónapi fogházra és 200 000 korona pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és ügyész is fellebbezett.

Esti Kurir 1924. júl. 11.

JÓZSEF ATTILA MAGÁNTISZTVISELÖT ÉS KÖLTŐT ISTENKÁROMLÁSÉRT

VONTA MA FELELÖSSÉGRE A BÍRÓSÁG

József Attila költőt egy verse miatt istenkáromlás címén a bíróság elé állították.
A büntetőtörvényszék Schadl-tanácsa ma délelőtt vonta felelősségre a fiatal költőt, a Kék madár című irodalmi és művészeti lap múlt évi október 13-i számában megjelent Lázadó Krisztus című verse miatt. A királyi ügyészség istengyalázás vétsége címén emelt vádat József Attila ellen, mert a vers - mint a vádirat mondja - Isten ellen gyalázó kifejezések által közbotrányt okozott.
A versben foglalt egész gondolatmenet - szól a vádirat -, annak egyes kifejezései, de különösen ez a kiszakított rész Isten ellen intézett gyalázó kifejezéseket foglal magában, amelynek sajtó útján való közlése a közbotrány kiváltására alkalmas.
A mai tárgyaláson József Attila 19 éves magántisztviselő és költő kijelentette, hogy a verset Ő írta, de az csak metafora és nincs benne semmi istenkáromlás.
Vámbéry Rusztem dr. tartotta meg azután védőbeszédét. A versben sem szándék, sem pedig tudat nincs az istenkáromlásra mondotta -. Hogy a kifejezések erősek, vagy esetleg visszatetszők, ez még nem jelenti, hogy az egész vers istenkáromlásnak minősül.
Idézeteket olvas fel ezután a védő Ady Endre több verskötetéből, idézi az Izgága Jézusok, a Jézus és arany, a Szeress engem Istenem című vers egy-egy passzusát. Majd Petőfi Apostoljának olvassa fel egyes mondatait. Végül Heine egyik versét olvassa fel. Tudtommal- mondja Vámbéry Rusztem -sem Ady, sem Petőfi Sándor, de még Heine Henrik elég jó nevű költő ellen sem indítottak istenkáromlás címén eljárást. (Derültség a hallgatóság soraiban.)
- A 19 esztendős költőket - mondja végül Vámbéry Rusztem rendszerint nem szokták megérteni az emberek. Petőfi és Ady is ebben a korban az érthetetlenség nehézségeivel küzdött, akárcsak most a vádlott. Az érthetetlenség azonban még nem büntetendő cselekmény. Éppen azért felmentő ítéletet kér.
A bíróság ezután ítélethozatalra vonult vissza. Félórás tanácskozás után Schadl főtárgyalási elnök kijelentette, hogy az ítélethozatalt egy órával elhalasztják, mert az ügyészségtől nem tudtak pontos felvilágosítást kapni, hogy a "Kék madár" című lap időszaki terméknek számít-e vagy sem?

Magyar Hírlap 1924. júl. 11.

AZ ISTENKÁROMLÓ VERS HONORÁRIUMA

József Attila költőt "Lázadó Krisztus" című verse miatt az ügyészség istenkáromlással vádolta. Az ügyet ma tárgyalta a büntető törvényszéken Schadl Ernő dr. törvényszéki bíró tanácsa. József Attila a tárgyaláson kijelentette, hogy nem akarta Istent káromolni, az örök embert akarta a lázadó Krisztushoz hasonlítani. Makrai Jenő ügyészségi alelnök, a vád képviseletében kijelentette, hogy nem lát rosszhiszeműséget a versben, de kifejezései miatt a vádat fönntartja. A védő beszéde után a bíróság József Attilát nyolchónapi fogházbüntetésre és 200.000 korona pénzbüntetésre ítélte. Az ügyész az ítéletben megnyugodott, az elítélt és védője fellebbezést jelentett be.

Magyarság 1924. júl. 11.

A SCHADL-TANÁCS KÉT ÍTÉLETE

[...]
II.
József Attila költő bűnpörét, amelyet egy, a "Kékmadár" irodalmi és művészeti folyóiratban megjelent verse miatt istengyalázás címén indítottak ellene, szintén csütörtökön délelőtt tárgyalták. A tárgyalás keretében fölolvasták az inkriminált verset, amely így szól:

Ó, Uramisten, ne légy Te a Jóság,
Ne légy más, mint az Igazságos Úr!
Több kalászt adj, de azért el ne vedd a
Rózsát!

Vagy ne maradj vén kozmosz-palotádba,
Gyere ki, nézd meg - szolgád mit csinál?
Ronggyá nem mosná életsubád ember
Átka.

S Neked könnyű vón a tövist letörni,
Tanulhatnál még tőlem is, Uram
Én töröm s nem lesz vacsorám, csak föld: egy
Ölnyi.

A telked azért mégis tisztítom csak.
És már csak nagy, sajgó gerinc vagyok.
Sokat görnyedtem. Ne kívánd, hogy eztán
Rontsak.

Azért, ameddig csak bírom, csinálom.
Bár kezemen csalánmart hólyag ül
S ha vihar jönne, mint a korhadt fa,
Állom.

De add kölcsönbe legalább subádat,
Téged nem ér el átok és eső,
Szép úr-kastélyod van és nagyon gyors a
Lábad.

Ugysem fizetsz meg munkámért eléggé:
Testemnek ágyam is hideg, a Föld
S aranyszavad átváltozott rossz, kongó
Érccé.

S munkámban, Uram, érek annyit, mint Te
Nagy passziódban. És a lelkem is
Részed lesz nemsokára s a legszebb fényt
Hintve:

A szemed lesz, hogy mindent láss meg itten
Bizony mondom, még nincsen is szemed.
Most nem látsz. Lennél immár igazságos,
Isten!

Fáradt barom ként reszket lelke, teste.
Félmunkát végző társak röhögik
S feszül, mert tudja, reá korábban jön
Este.

Nagy, roskadt lelke igéket emel még
S kilógatja fakult, sápadt szivét,
Mint akasztott ember szederjes, szürke
Nyelvét.

    József Attila költő ügyét dr. Vámbéry Rusztem egyetemi tanár védte. Bebizonyította, hogy az inkriminált vers nemcsak hogy nem tartalmaz istengyalázást, hanem ellenkezőleg, az Istenbe vetett mély hitet fejez ki. A vers - amint minden igaz költő verse - a primitívebb olvasó szívéhez is keresi az utat. Mondanivalója számára tehát az egyszerű formát keresi. Istentől vár orvoslást a rengeteg fájdalomban, küzdelemben, amely a mai emberiség osztályrésze. A fejlettebb értelmű ember úgyis tudja, hogy az uralkodó állapotokért nem az égiek felelősek, hanem a kapitalista világrend. Az pedig, hogy a költő az ember munkáját Isten passziójával méri össze, nem gyalázkodás, mert ezzel a megfeszített munka erkölcsi értékét akarja fölemelni, nem pedig Istent magához lerántani. Vámbéry Heine, Petőfi, Ady műveiből vett idézetekkel bizonyítja József Attila tiszta szándékát. Márpedig a költészet ezen nagyjai tudvalevőleg sohasem állottak isten gyalázat vétségével vádolva büntetőbíróság előtt. Végül kijelenti, hogy nem volt még idő, amelyben a megállapodott polgár és a 19 esztendős költő hiánytalanul megértették volna egymást, és ez nem mindig a költő ellen szóló tény. Ezért kéri védence fölmentését.
    A bíróság visszavonult és hosszabb tanácskozás után s hónapi fogházra és 200.000 korona pénzbírságra ítélte el József Attilát.
    A védő az ítélet ellen föllebbezett.

Népszava 1924. júl. 11.

AZ ISTENGYALÁZÓ KÖLTŐ

József Attila a "Kék madár" című lap múlt év október 13-iki számában "Lázadó Krisztus" címen verset közölt, amelyben fölényes hangon adott kifejezést egy, a mai gazdasági viszonyok között rendkívül nehezen érvényesülő ember kifakadásának. "Munkában érek annyit, mint Te, a nagy passziódban", szól többek közt a szerző száján keresztül a földrejutott ember az Úr Jézushoz… "Bizony mondom, most nincsen szemed, mert nem látsz, lennél igazságos Isten..." ilyen és ehhez hasonló részletek miatt a királyi ügyészség sajtó útján elkövetett istengyalázás vétsége címén emelt vádat József Attila ellen, akinek ügyét ma tárgyalta a budapesti büntetőtörvényszéken Schadl Ernő dr. tanácsa. A tárgyaláson a vádlott kijelentette, hogy ő nem akart istengyalázást elkövetni, ő csak a forradalom és a háború után elvesztett önbizalmukat akarta versével visszaadni az embereknek. A "Lázadó Krisztus" cím alatt a mindig előretörő, örök embert értette, aki felsóhajt Istenéhez, igazságot kérve tőle. A vádlott kihallgatása után Makkay Jenő dr. ügyészségi alelnök vádbeszédében fenntartotta az istengyalázás vádját, hangoztatván, hogy a szerző tendenciája indokolt lehet ugyan, azonban ilyen kifejezéseket nem lett volna szabad használnia, mert ezek minden vallásos embert mélyen sértenek. Vámbéry Rusztem dr. védőbeszédében azzal érvelt, hogy a szerző versében egy primitív embert szólaltatott meg, aki Istent teszi felelőssé és tőle vár segítséget. Hivatkozott Adyra és Heinére és más nevesebb poétákra, akik szintén használtak hasonló kifejezéseket. A perbeszédek elhangzása után a bíróság bűnösnek mondotta ki József Attilát istengyalázás vétségében és ezért nyolchónapi fogházra és 200 ezer korona pénzbüntetésre ítélte el az ifjú titánt. A bíróság enyhítő körülménynek vette a vádlott fiatal korát, viszont súlyosbító körülménynek a gyalázkodó kifejezések nagy halmazát. Az elítélt fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen.

8 Órai Újság 1924. júl. 11.

ISTENGYALÁZÁS

József Attila a "Kék Madár" című szépirodalmi folyóirat október l0-i számában "Lázadó Krisztus" címen verset írt, amely miatt az ügyészség istengyalázás vétsége címén emelt vádat. A büntetőtörvényszék Schadl tanácsa előtt folyt ez ügyben a főtárgyalás. A vádlott kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek, mert a költemény célzata nem volt istengyalázás. Az ügyész vádját fenntartotta, mire Vámbéry Rusztem tartotta meg védőbeszédét. A bíróság József Attilát s hónapi fogházra és 200 000 korona pénzbüntetésre ítélte. A vádlott föllebbezést jelentett be az ítélet ellen.

Pesti Hírlap 1924. júl. 11.

NYOLCHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTÉK JÓZSEF ATTILÁT

József Attila, a Szegeden is jól ismert, tehetséges makói költő, sajtó útján elkövetett istengyalázás címén került a büntetőtörvényszék Schadl-tanácsa elé. A Corvin-nyomdában előállított Kékmadár című irodalmi és művészeti lap 1923. október 13-iki számában "Lázadó Krisztus" címmel verset írt, mely az ügyészség szerint Isten ellen intézett gyalázó kifejezéseket és botrányt okozó istengyalázást tartalmaz. Magát a címet is inkriminálta az ügyészség. József Attila, aki 19 éves fiatalember, azt adta elő a bíróság előtt, hogy a forradalmak és a háború után az emberek elvesztették önbizalmukat. Nem akarta Istent káromolni. A Lázadó Krisztus alatt nem Krisztust értette, hanem a földresújtott embert, akihez most másik földresújtott ember beszél. Védője, dr. Vámbéry Rusztem azt fejtegette, hogy primitív munkásember fohásza Krisztushoz ez a vers. A lázadó Krisztus az örök embert jelenti. Lehet, hogy vannak tiszteletlen kifejezések a versben, de ezek nem istengyalázók. Nem szabad egyes idézeteket kiragadni a versből, mert hiszen Ady is írt izgága Jézusról és Heine is írt hasonló hangon. Ha József Attila versét így nézzük, az nem istengyalázás. Ezután Schadl elnök megállapította, hogy a pör nem évült el, majd ítélethozó tanácskozásra vonult vissza a bíróság. Rövid tanácskozás után bűnösnek mondották ki József Attila költőt istengyalázás bűntettében, és ezért őt nyolc hónapi fogházra és 200000 korona pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Vámbéry Rusztem, József Attila védője fellebbezett az ítélet ellen.

Szeged 1924. júl. 11.

ISTENGYALÁZÁS VOLT-E A "LÁZADÓ KRISZTUS" CÍMÚ VERS?

Tizenkilencéves költő a bíróság előtt

    Tavaly október közepén a Kék madár című irodalmi és művészeti lap Lázadó Krisztus címen egy verset közölt. Amikor a folyóiratnak köteles példányát beküldötték a királyi ügyészséghez, a vádhatóság eljárást indított a vers szerzője, József Attila ellen, majd a nyomozás befejezése után vádiratot adott az ügyészség, és ebben istengyalázás sajtóvétsége címén emelt a költő ellen vádat. Ez a vádirat kiemeli, hogy az egész verset inkriminálja, mert annak gondolatmenete, de különösen egyes kifejezései gyalázkodást tartalmaznak elannyira, hogy az közbotrány kiváltására is alkalmas. A büntető törvényszéken Schadl Ernő dr. törvényszéki bíró tanácsa ma tárgyalta ezt a pört. A vers felolvasása után a bíróság megkezdte József Attila vádlott részletes kihallgatását.
    Az elnök kérdésére kijelenti József Attila, hogy mindössze 19 éves.
Az elnök: Mi a foglalkozása? Költő?
A vádlott: Ez a hivatásom, egyébként magántisztviselő vagyok.
Az elnök: Bűnösnek érzi magát? Nem lát ebben a versben semmi kivetni valót?
A vádlott: Nem érzem magam bűnösnek és az inkriminált verset is ártalmatlannak tartom. A költeménynek a tendenciája az, hogy a világháború után az emberek elvesztették az önbizalmukat és azt akarta visszaadni az emberiségnek. A Lázadó Krisztus tulajdonképpen felismerhetően metafora, az örök embert jelenti, aki mindig előretör. Nem akartam istent gyalázni és felfogásom szerint nincs is a versben erre alkalmas gondolat vagy kifejezés.
Ezzel be is fejeződött a bizonyítási eljárás, és Makkay Jenő dr. ügyészségi alelnök tartotta meg ezután a vádbeszédét. Fenntartja az istengyalázás sajtóvétségére vonatkozó vádat azért, mert a vers gondolatmenete és egyik-másik kifejezése teljesen alkalmas e bűncselekmény megállapítására. Ha a vádlottnak a tendenciája nemes irányú lenne, akkor is meg kell állapítani a bűnösségét, mert olyan kifejezéseket használt, melyek sértik a hívők érzésvilágát.
Vámbéry Rusztem dr. mondott ezután hosszabb védőbeszédet és kiemelte, hogy az istengyalázás a büntető törvénykönyv szerint szándékos bűncselekményt képez.
A vád nem igazolta, hogy a szerző ezt a bűncselekményt el akarta követni és nem lehet vele szemben megállapítani azt sem, hogy istengyalázás elkövetésének a tudata élne József Attilában. Majd arra hivatkozott, hogy a vádhatóság más költőkkel szemben sokkal elnézőbb volt, mert hiszen nem indított istenkáromlás sajtóvétsége címén sohasem bűnvádi eljárást Ady Endre ellen, aki pedig egyik gyönyörű versében ezt a kifejezést használta: Izgága Jézus. Egyéb idézeteket is felolvas Ady verseiből, amelyeknek a kifejezései sokkal markánsabbak, erősebbek, mint a Lázadó Krisztus inkriminált kitételei, de mégsem lehetett bűnvádi eljárást indítani Ady ellen, mert az ügyészségnek is a versek tendenciáját kellett szem előtt tartania. De elnéző volt az ügyészség mindenkor Petőfi Sándorral szemben is, aki pedig az Apostol című versében ezt írja: Hét-nyolc esztendő alatt olyan tolvaj lesz, mint Krisztus. Tudtommal - mondja a védő - semmi objektív eljárást nem indított a vádhatóság Petőfi könyvei ellen. Azután idézhetnék sokat Heine jó nevű költő munkáiból is, akinek könyvei ma is közkézen forognak nálunk is, de az ügyészség ezek ellen a könyvek ellen sem indított objektív eljárást. Annyi bizonyos, hogy úgy a bíróság, mint a vád és védelem képviselője igen távol áll attól a gondolattól, mint amiben a fiatal, tizenkilenc esztendős költő él. Ezek a fiatal költők egész más metaforákat használnak, és a tizenkilenc esztendős versíróknak költeményeit érthetetlennek találják az öregebbek. De ez még nem lehet bűne a fiatal íróknak. Fölmentő ítéletet kér.
A királyi törvényszék hosszas tanácskozás után hozta meg ítéletét. Bűnösnek mondották ki József Attila vádlottat az istenkáromlás sajtóvétségében, és nyolc hónapi fogházra és 200000 korona pénzbüntetésre ítélték. Az ítélet ellen a vádlott és a védő föllebbezést jelentettek be.

Tőzsdei Hírlap 1924. júl. 11.

EGY KÖLTŐT NYOLCHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK

József Attila a Kékmadár című, időközben megszűnt szépirodalmi folyóiratban Lázadó Krisztus címen verset írt, amely miatt az ügyészség istengyalázás vétsége címen vádat emelt ellene. A mai főtárgyaláson József Attila kijelentette, hogy ő nem akart istengyalázást elkövetni; az önbizalmukat vesztett embereket akarta ember méltóságuk tudatára emelni versével. Az ügyész szerint ugyan rosszhiszeműség nem vezette a költőt, vádját azonban fenntartja, mert egyes kifejezések mélyen sértik a vallásos érzést. Vámbéry Rusztem dr. védő beszédében előadta, hogy a vers tartalma valójában egy primitív gondolkodású munkás fohászkodása Istenhez a szociális igazság megvalósítása végett. Mély vallásos hit nyilvánul meg a költeményben, párosulva az egyszerű műveltségű ember naivitásával, amely a társadalom hibáiért Istent teszi felelőssé. A Lázadó Krisztus metafora, nem Krisztust, hanem az örök emberinek minden emberben rejtőző isteni szikráját szimbolizálja. Vámbéry Rusztem dr. ezután Adyra, Heinére, és más nagy költőkre hivatkozott, akik szintén használtak hasonló szimbolikus kifejezéseket. A bíróság József Attilát nyolc hónapi fogházra és 200 000 korona pénzbüntetésre ítélte. A vádlott fellebbezett.

Világ 1924. júl. 11.

JÓZSEF ATTILÁT ELÍTÉLTÉK

EGY VERSE MIATT

József Attila, a Makóról útnak indult fiatal, tehetséges poétának, akinek számos költeménye lapunk hasábjain látott napvilágot, néhány hónappal ezelőtt a Budapesten megjelenő Kék Madár c. irodalmi folyóirat Lázadó Krisztus címen egy versét közölte. Az ügyészség a vers miatt József Attilát Istenkáromlásért a törvényszék elé állította. Tegnap volt ügyében Budapesten a tárgyalás, amelyen védője avval érvelt, hogy a 19 éves embereket nemigen szokták megérteni és ez még magában nem büntetendő cselekmény. Miután megállapították, hogy a per nem évült el, a bíróság rövid tanácskozás után bűnösnek mondotta ki József Attilát Istengyalázás bűntettében, és ezért őt nyolchónapi fogházra és kétszázezer korona pénzbüntetésre ítélte. Súlyosbító körülménynek vette a bíróság az Istenkáromló kifejezések nagy tömegét. Az ügyész megnyugodott az ítéletben, a védő fellebbezést jelentett be.

Makói Friss Újság 1924. júl. 12.

MAGÁNHIVATALNOK ÉS KÖLTŐ

Egy tizenkilenc éves fiatalember állott tegnap a törvényszék előtt, istengyalázással vádolva. Ezt a bűnt egy versével követte el, ezért nyolc hónapi fogházat kapott. Az elnök a tárgyalás elején megkérdezte a vádlott foglalkozását.
- Magánhivatalnok vagyok és költő - hangzott a válasz. Magánhivatalnok és költő... Amikor ezt a két szót hallom,
Önkéntelenül is két képet látok magam előtt. Látom az íróasztalánál görnyedő fiatalembert, amint hosszú délelőttökön és hosszú délutánokon keresztül számokat ír egymás alá a hivatali főkönyv rubrikákra osztott lapjain. És látom ugyanezt a fiatalembert, amikor fáradtan, Összetörten jön haza késő este hónapos szobájába, hogy ott verssorokat gyöngyözzön ki egy kis papírlapra...
Itt, a Duna-Tisza közén, ebben a szerencsétlen kis országban, sohasem volt túlságosan jó dolguk az íróknak: ez bizonyos. Ez a sorsverte fajta legjobb fiainak sem engedte meg azt a luxust, hogy egyedül művészetüknek szenteljék életüket és elvonatkozzanak az örökös, meddő pártküzdelmek gyakran véressé fajult harcaitól. Talán volt is ennek valami értelme: a magyar irodalom egészségesebb volt a legtöbb európai irodalomnál, nem vonatkozott el az élettől, nem elefántcsonttornyok lakóinak magányban keletkezett gondolatait szólaltatta meg, hanem a közösség egészséges, friss, üde kifejezője volt... Már Balassa Bálint, ez a csodálatos hangú trubadúr, aki először finomította mai értelemben vett verssé a nép fiainak ajkán élő dalokat, sem élhetett csak a művészetének, hanem csatákban kellett részt vennie, egészen Lengyelországig kellett elkóborolnia üldözött vadként. Már Zrínyi, a költő, sem lehetett - csak költő, hanem hadvezér volt egyben és csak akkor vehette kezébe a művész finoman író tollát, amikor nem kellett parancsokat osztogatnia, amikor csendesen megbújhatott esténként a dombon álló vezéri sátor mélyében… És a politika sok más költőnket, sok más nagy írónkat gátolt meg abban, hogy többet adjanak, mint amit adtak. Eötvösnek miniszterséget kellett vállalnia, Jósikának hosszú esztendőket kellett el tölteni az emigrációban. Lehetne folytatni tovább…
De ettől eltekintve: a magyar írók anyagi helyzete sem volt soha valami fényes. A magyar írók nem mehettek világgá, mint külföldi testvéreik. Nem ihatták magukba a tenger végtelen kékjét, nem bámulhatták meg a svájci 'hegyek havas fenségét, nem járhatták végig a Provence verőfényes mezőit, Petőfi vándorszínész volt és - hiába álmodott a gyönyörű forradalmas Párizsról, meg a tengerről. Csokonai hiába vágyódott a Nyugat felé…
Költő és magánhivatalnok… Ez a két szó így egymás mellett, mint egy ember foglalkozása -szomorú tünete az egész mai magyar életnek. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy miről ismerném meg azt, hogy visszatértek a békebeli állapotok, azt felelném: akkor lesz itt igazi béke, olyan béke, amely egyformán nyugszik a gyomron és a lelken, amikor az ügyvédnek nem kell majd kijárásokkal foglalkoznia, a B-listás tisztviselőnek nem kell házalnia és a költőnek nem kell- kettős könyvvitelt tudnia.

Tőzsdei Hírlap 1924. júl. 12.

ELÍTÉLTEK

egy 19 éves fiút sajtó útján Isten ellen intézett gyalázó kifejezések miatt. A mindennap történetének olyan eseménye ez, mely mellett egyszerűen szó nélkül el nem mehetünk. Még le sem csillapodott az a fülsiketítő lárma, mit a sajtó abból az alkalomból ütött, mert a kormány a sajtóval űzött visszaélések miatt elérkezettnek látta az időt arra, hogy a visszaélőket egy kis óvatosságra intse.   
Az a törvényjavaslat semmit sem tartalmazott, ami az igazi sajtót gátolta volna abban a feladatában, hogy a mindennapi életben felmerülő eseményekről számot adva bíráljon, oktasson, eszméket terjesszen. A mi sajtónknak egy része nem így tesz, mert a mai sajtó nem az többé, ami, egykor volt. Ma a sajtó üzlet, mely jövedelmet akkor hajt, ha az olvasóközönség idegeit minél több szenzációval izgatja. Nem is valami nehéz munka ez, nem kell hozzá sok munka, tanulás, hozzáértés, csak vakmerő fellépés. Támadni kell mindent, becsmérelni a közéletnek minden kimagaslóbb munkását, le kell járatni mindazt, mi eddig érték és tekintély volt. Ez a munkakör hogyne hozná tűzbe azokat a törtető fiatal óriásokat, kik olykor nem közönséges szellemi tehetségeiket párosítva túlzásba vitt életigényekkel, mohó élnivágyással és beteges hiúsággal egyszerűen túlteszik magukat azon a hosszadalmas és verejtékes munkán, mely nélkül tehetség ki nem képződik. A 19 éves suhancnak pajkosságával abban látják a költői lélek szabadságát, hogy gyalázó kifejezésekkel illetik azt, kire a siralom völgyében küzdő emberiség az életnek súlya alatt görnyedve, sóhajtva tekint.
  A sajtó pedig a helyett, hogy a vadul hadonászót lehűtené, azoknak teret enged, őket dicséri, sót ünnepli "a közismert, jeles, fiatal költőt".
Miután pedig az efféle sajtóközleményeknek a tömeg gondolkozására megvan a maguk hatása, ami az önmaga életét védelmező állam előtt nem közömbös, kérdjük a sajtónak minden munkását, ki saját jövedelmén túl még más iránt is érdeklődik, hogy az ilyen sajtótermék által okozott erkölcsi kár mi módon eliminálható helyesebben, ha ilyen írót a bíró utólag a legszigorúbban bünteti, vagy ha a törvény az ilyen sajtótermékeket eleve megakadályozza?
   Ha az 1924. évi 15. törvénycikk a robbanószer és robbanóanyag előállításával, tartásával és használatával elkövetett bűncselekményekről szól, vajon felesleges, sőt káros volna a sajtónak megrendszabályozása?
   Valóban itt az ideje, hogy gondolkodóba essünk a ma uralkodó társadalom állapota fölött, mely a túl nagy sietség, lázas versengés s pénzhajhászás közben csak idegbetegségekre, féktelenségekre és kriminalitásokra vezet.

Friss Hírek (Szeged) 1924. júl. 13.

Kossutány Ignác dr.,
egyetemi tanár

ELÍTÉLTEK

egy 19 éves fiút sajtó útján Isten ellen intézett gyalázó kifejezések miatt… Ezzel a mondattal kezdte cikkét egyik szegedi újság első hasábján egy kiváló és ismert nevű jogász. Az nem fontos, hogy a cikk melyik lapban jelent meg, lényeges az, hogy a cikk nyomdafestéket látott, hogy megjelent egy magyarul írt újság első hasábján. Az sem fontos, hogy a cikkíró pálcát tör a tizenkilenc esztendős költő-suhanc fölött, aki egyébként tizenkilenc éves élete ellenére a magyarság egyik ígéretes hajtása, hiszen a vezércikkíró könnyű helyzet előtt állt, mert a független magyar bíróság kimondott, súlyos ítéletére támaszkodhatott. A mi helyzetünk föltétlenül kényesebb és nehezebb, mint a jogi szabályok tömkelegében kiválóan járatos cikkíróé. Mert azt mi is megtanultuk, hogy a független magyar bíróság kimondott ítéleteivel való kritikai foglalkozás nem tartozik a célszerű és az ildomos foglalkozások közé. Nem is akarjuk megvédelmezni azt a "tizenkilencéves" "pajkos költősuhancot" , aki bizonyára elég férfi lesz ahhoz, hogy önmaga vállalja minden rigmusos írásáért a felelősséget, de "a mindennap történetének olyan eseménye ez" - a vezércikk- "amely mellett egyszerűen szó nélkül el nem mehetünk".
   A kiváló jogász bősz haraggal ragadja ki a tizenkilenc esztendős József Attila elítéltetését a mindennap történetének esemény-rengetegéből, hogy megcsóválj a feje fölött és végigvágjon vele azon a sajtószabadságon, amelyből árnyékszerű romok maradtak már csak meg a mának, és amelyért a cikkíró hajdani elődei szóval, tollal harcoltak.
József Attila, ha rámérték, el fogja viselni a független magyar bíróság büntetését, a magyar sajtószabadság is elviseli azt a vezércikket, amelyet nem becsülünk ugyan olyan nagyra, hogy komolyabb hatásától kellene tartanunk, de nem is becsüljük annyira le, hogy észre ne vettük volna. A cikkíró azt a kívánságát tolmácsolja cikkében, hogy a törvényhozás gondoskodjék eleve az ilyen, József Attila verséhez hasonló sajtótermékek megjelenésének megakadályozásáról, mert az állam és a társadalom szempontjából ez előnyösebb megoldás, mint az a másik, amikor a bíróság utólag mond szigorú ítéletet a vétkes író fűlött.
Vagy – pardon – elnéztük a dolgot. Most látjuk, hogy teljesen egy véleményen vagyunk a cikk szerzőjével, mert valóban úgy áll a dolog, hogy bűneset csak akkor fordulhat elő, ha alkalom van hozzá. A sajtó létezése ad alkalmat a sajtóvétségek elkövetésére, a sajtóvétségek egyszer s mindenkorra való megszüntetése tehát csak úgy lehetséges, ha elpusztítjuk termő talaját, a sajtót. Ha sajtó nincs, sajtó vétség sem létezik. Mint ahogy lopás is csak addig létezik, amíg tulajdon van. Ha a tulajdon intézménye megszűnik, a lopás bűntette is kiesik a törvénykönyvek tartalomjegyzékéból. A kiváló jogász hírében álló cikkírónak valószínűleg egységes jogi felfogása van és így ugyanabból a szempontból vizsgálja a sajtóvétségek ügyét, mint a tulajdonjog elleni bűntetteket. Ha csakugyan úgy vizsgálja, ha csakugyan egységes a jogról való vélekedése, akkor oda kell állnia nyíltan is, ahol a tulajdonjog megszüntetéséért folyik a harc. 1919-ben ott úgy vélekedtek a sajtóról, ahogyan Kossutány professzor vélekedik most, az Úr 1924. esztendejében, és ott egységesen úgy vélekedtek minden köz- és magánjogi kérdésről, sőt magáról a jogról is.
   Mivel pedig e sorok írója azok közé a sajtómunkások közé tartozik, akik "saját jövedelmükön túl más iránt is érdeklődnek" (bizonyíték, hogy elolvasta a vezércikket,) fogadja ezt az írást válasz gyanánt felvetett kérdésére a cikk írója is. Mi – a magyar sajtó független munkásai – rá merjük bízni ügyünket a magyarság ügyével együtt a független magyar bíróság ítéletére.

Szeged 1924. júl. 13.

m. l.

JÓZSEF ATTILA

E hasábokat eddig még nem nagyon használtuk fel arra, hogy lapunk munkatársairól írjunk, s midőn most ezt mégis megtesszük, legyen mentségünk magának József Attilának sokat hányódott, rokonszenves alakja. A most 19 éves költő apátlan-anyátlan árva, és kényszerűségből már tanulóéveiben megszerezte az irodalomtörténészek számára okvetlen szükséges romantikus életrajzi adatokat.
Pincérségtől kezdve egész a kukoricacsőszködésig minden foglalkozási ágat kipróbált, ez idő szerint pedig valami hajózási társaságnál tengődik. Már makói diákkorában írogatott verseket, és egy napon átküldött belőlük néhányat Juhász Gyulának. A szakállas költő felismervén benne a bimbódzó tehetséget, gondjaiba fogadta csupasz állú kollégáját, és előszót is írt 1922-ben Szegeden, Koroknay-kiadásban megjelent verseskötete: A szépség koldusa elé.
A kötet megjelenése után gyors egymásutánban következtek egyéb irodalmi sikerek is. Hamarosan a Nyugat, Népszava, Estművek és az azóta megszűnt Kékmadár munkatársa lett.
1923-ban csatlakozott az akkor "Igen" néven megindult mozgalomhoz, és a szegedi közönség személyesen is megismerhette az "Igen" propaganda matinéján.
Az előbb említett Kékmadárban jelent meg A lázadó Krisztus című verse, amelyért most az ügyészség nyolc hónapra és 200 000 korona pénzbüntetésre ítélte.
"József Attila Isten kegyelméből való költő" -írja Juhász Gyula a könyvéhez írt előszóban. Ő pedig azt írja sajátmagáról: "Az ucca és a föld fia vagyok!" Igen, József Attila az ucca és a föld fia és amellett Isten kegyelméből való költő és ilyen körülmények között mit tehet az ember? Csak bandukol, bandukol lyukakkal ékeskedő, télen-nyáron egyaránt hordozott esőköpenyében a buta, értetlen pesti utcákon, csak bandukol az éjszakában és hallgat, figyel a lelkében fölbuggyanó dalokra, vagy elkeseredik a szűkmarkú életen és megimádkozván, lefekteti lázas fejét a sima, hideg vonatsínekre és várja a nyugalmat, a megjobbulást. S ha valami fensőbb parancs mégis visszavonja az életbe, hát felsóhajt: "szegény ember, kapanyél" és elindul újra világot kapálni. Azután ha nem nagyon bántják, hát szelíden megkérdezi bántalmazójától:

Miért mondottál rosszat nékem?
Én nem bántottalak barátom.
Ha valamiért haragszol
Szívesen bocsánatot kérek.

Bocsánatkérés, jóság, szelídség és mégis nagy, nagy fiatal erő: ez József Attila. És végső jellemzésül csak azt a két verssort illeszthetjük ide, amit ó magányos költő apjához, Juhász Gyulához írt:

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája szemegödre
S hazáján, ha segíthetne, élne mégis mindörökre.

Színház és Társaság (Szeged) 1924. júl. 14.

H.f.

ELÍTÉLTEK

egy tizenkilencéves fiút sajtó útján Isten ellen intézett gyalázó kifejezések miatt… Ezzel a mondattal kezdte cikkét a szombati Friss Hírek első hasábján Kossutány Ignác dr., a szegedi egyetem kiváló és ismert nevű professzora.
   A cikkre az egyik szegedi újság - nem fontos, hogy melyik válaszolt. Rendjén van, aki hozzájut ahhoz, hogy véleménye nyomdafestéket láthat, tegye, de az már más kérdés, hogy ki hivatottabb saját véleményét nyomdafesték alá bocsátani. Kossutány professzor mindenesetre hivatottabb, sőt hivatott erre.
    Ha a kiváló és ismert nevű professzor a bíróság után szintén elítéli a tizenkilencéves fiút olyan cselekményért, amelyet tételes törvény büntet, s amelyet az ország lakosságának kilencvenkilenc és tizennyolctizenkilenced százaléka is elítél, akkor annak a kiváló és ismert nevű jogásznak a véleményét meg kell hallgatni, sőt tisztelettel kell meghallgatni a fennmaradó egy tizenkilenced százaléknak is s különösen nem szabad szóvá tenni annak a lapnak, amelyik még csak egy héttel ezelőtt is egy bekezdésben írt tudósítást a Somogyi telepi templomról és az - utcai nőkről.

Friss Hírek (Szeged) 1924. júl. 15.

A FIATAL KÖLTŐ ÉS A SAJTÓSZABADSÁG

Foglalkoztunk egyik szegedi lapnak a cikkévei, amely József Attila fiatal makói költő elítéléséről írva, azt a következtetést vonja le kérdés alakjában, hogy a József Attila-féle istenkáromlási bűnöket nem volna-e jobb megelőzni a sajtóban, mint utólagos bírói megtorlást provokálni. Megütközései tettük szóvá az ügyet, mert most, amikor helytálló, igaz érvekkel nem lehet megerősíteni a kormánynak a sajtószabadságot lesújtóan korlátozni akaró szándékát -- amit pártkülönbség nélkül minden magyar lap elítél -, feltűnő, hogy éppen Szegeden akad újság, amelyik helyet ad olyan cikknek - akár a legkiválóbb jogász tollából is, amely az előzetes cenzúra mellett érvel. Ebben a kérdésben, József Attila személye, ha akár a legígéretesebb fiatal magyar poéta volna is, igazán nem a főfontosságú. Itt az a jelentős, hogy van magyar lap, amely az előzetes cenzúra mellett érvelő cikknek ad helyet, legyen bár a cikkíró jogász a kiválóságok kiválósága. Amióta a cenzúra megszületett, mindig az volt a fő érve, hogy jobb a bűnt megelőzni, mint utólagosan megtorolni, amikor már károkat okozott. De ha ez az érve igaz volna, akkor jaj lenne magának a cikkíró jogásznak is. Hiszen a cenzorok, az előzetes bírák százféleképpen elfogult emberek, akik még a legjelesebb egyházjogászt sem kímélnék, s akik irtózatos bűnt láthatnának az ő legjobb szándékú írásaiban is. Mi erről beszéltünk múlt cikkünkben, nem József Attila kiválóságáról s nem a Somogyi-telepről. Utóbbiról a sajtószabadság fölöttébb érzékeny kérdésében csak laptársunk cseveg főhangsúllyal, mint Bodóné asszonyunk a bor áráról. Mi azonban a külön kérdésről hajlandók vagyunk külön csevegni. De most - és mindig - maradjunk meg, amíg csak lehet, a sajtószabadságnál.

Szeged 1924. júl. 15.

A CENZÚRA

Ha per, hát legyen per, hátha haszna lesz belőle a sajtószabadságnak. Belekapaszkodva a sajtószabadságba, bátrak vagyunk azt úgy értelmezni, hogy nekünk is szabad további véleményt nyilvánítani. Ez pediglen a következő:
   A megtámadott cikkben előleges cenzúráról egy szó sincs. Ott az áll: "az ilyen sajtótermék által okozott erkölcsi kár mi módon eliminálható helyesebben, ha az ilyen írót a bíró utólag a legszigorúbban bünteti, vagy ha a törvény az ilyen sajtóterméket eleve megakadályozza." Ez pedig történhet más módon is, mint előleges cenzúra által. Tudja ezt minden ahhoz értó ember. A sokat gáncsolt törvényjavaslat se az előleges cenzúrában látja ezt a módot, hanem a lap felelősségének megszigorításában. A fiatal költő és a sajtószabadság vitéz bajnokának mielőtt támadt, el kellett volna olvasni (és megérteni!) a törvényjavaslatot, valamint a megtámadott cikket és nem hadonászni a levegőben saját képzelődése ellen.
Mindenek fölött pedig ismerni és tudni kellene azt, amiért tűzbe megy. Tudja-e ő mi az a "szabadság?" Ha tudja, mondja meg, mert ha meg nem mondja, ez annak a jele, hogy nem tudja. És akkor kár a szót reá vesztegetni. Aki írni akar, az előbb tanuljon. Hagyja a zseniáliskodást a fiatal költőkre. Azoknál a lángész pótolja a tanulást,

Friss Hírek (Szeged) 1924. júl. 16.

JÓZSEF ATTILA BŰNTETÉSÉT EGY HÓNAPRA SZÁLLÍTOTTA LE A TÁBLA

Nemrégiben tárgyalta a büntetőtörvényszék sajtóügyekkel foglalkozó tanácsa József Attila bűnügyét. Az ügyészség a fiatal költőt istenkáromlással vádolta meg, mert a vádirat szerint a Kékmadár nevű folyóiratban megjelent Lázadó Krisztus című versében istenkáromló kitételeket írt. A bíróság akkoriban nyolc hónapi fogházbüntetésre ítélte József Attilát, aki fellebbezett az ítélet ellen. Tegnap foglalkozott az Üggyel a budapesti ítélőtábla, amely dr. Vámbéry Rusztem védelme után, tekintettel arra, hogy az ügyész is elismerte a vers tendenciájának
nemességét és a jóakaratú szándékot, amellyel íródott, megsemmisítette a büntetőtörvényszék sajtótanácsának ítéletét és egy hónapi fogházra szállította le József Attila büntetését. Vámbéry fellebbezést jelentett be az egy hónapi ítélet ellen is a Kúriához.

Szeged 1924. nov. 14.

SUGDOSÓ

Macska tudja, miért jajveszékel az emberiség, hogy nincs manapság kereseti lehetőség! Dehogyis nincs, mikor van. Soha ennyit nem kerestek az emberek, mindenki keres, annyi a kereseti alkalom, mint rostán a lyuk. Az az igaz, hogy a cionista terjeszkedés következtében a keresztény nem kereshet; sőt éppen a destrukció jó voltából kereshet. Kereshet például: lakást, állást, megélhetési lehetőséget, a cipőjén talpat, a bugyellárisában bankót, a bödönben zsírt, az autókon keresztényt, a korzón erkölcsöt, társaságban őszinteséget, általában szerénységet, az irodalomban ízlést, politikában karriert és miegymást, ki-ki egyéni kívánalma szerint. De az ördögnek is kell gyertyát gyújtani, ne legyünk ez egyszer igazságtalanok a destruktívekkel szemben sem. Szegények ők is keresnek eleget. Hogy mást ne mondjak, keresik a kényszeregyezségeket, menekülést a rendőrség elől, a gazdasági félhomályt, botrányokat. Schadl-tanács előtt az elveszett konjunktúrát, külföldi demokrata összeköttetéseket, kacsákat az újságok számára és sok mindentelét. A legérdekesebbet kereste azonban a "Szeged" gyümölcsoltó ünnepi poétája: pattogó rímekben vevőt keresett húszéves fiatalsága számára. Annyira kereste a jámbor, hogy a végin azt mondá, embert öl, ha nem veszik meg. Úgy megbántam, hogy elolvastam ezt a szép verset, mint amik kutya kilencet fijadzik, mert azóta én is embert szeretnék ölni. Nem egy embert, de egy egész szerkesztőséget, ha nem is ölni, de dögönyölni. Az ilyen vers annyira a lelkemre hat, hogy tönkre teszem magamat. Kimegyek a Tisza-partra, leülök egy tönkre, hogy egészségesebb levegőt szíhassak. Ha meg más valaki nem veszi meg ezt a poétát, én megveszem magamnak…

Szegedi Új Nemzedék 1925. márc. 29.

EGY MEGSZÍVLELENDÖ ERKÖLCSI PRÉDIKÁCIÓ

Ha valaki az álszenteskedő zsidó sajtó egy-egy exponensének önmagával is homlokegyenest, ellentétes firkálmányait olvassa, kell hogy megálljon az ember esze. Így például díszpéldányát produkálta a helybeli zsidó lap annak, miként lehet egy és ugyanazon papíron erkölcsöt zülleszteni a saját fotográfia kiteregetésével és konstruktívnak látszani hangzatos frázisok segítségével, hogy nála kielégítsék a jobb érzésű olvasók igényeit is. Álljon itt maga a tény! A "Szeged" "Logika" című vezércikkében Bandi Benjamin közhonvéd esetével foglalkozva arra az eredményre jut, hogy az orgoványi hőstettek, britanniás kalandok és pogrom utáni kiáltozások mételyezik meg az emberek lelkét, hogy azok megbarátkoznak az emberölés gondolatával. Szóval prédikációt tart a keresztényeknek, miképpen viselkedjenek az erkölcsnevelés szempontjából. Ugyanakkor az erkölcsi pornográfia versfaragási műveletlenségével, egy az ügyészség által sajnos még nem üldözött erkölcsileg súlyosan kifogásolható négystrófás rímbe szedett mázolmányt tesz közzé a saját hasábjain, amelyben valaki hivalkodik, hogy "se Istene, se hazája", hogy "akár embert is öl" s nem bánja, ha fel is akasztják és úgy teszik a földbe. Nemcsak a megbotránkozás, de a kimondott undor fogja el az embert a sajtószabadsággal való ilyen visszaélés láttára, s a legjobb akarattal sem lehet ilyesmiről megjegyzéseinket finoman megírni. Erre már korbácsot kell fogni, nem nekünk, de az államtekintélynek és az ügyészség útján a társadalmi tisztességet védeni köteles királyi bíróságnak.

Szegedi Új Nemzedék 1925. márc. 29.

AZ ISTENGYALÁZÁSÉRT ELÍTÉLT KÖLTŐT, JÓZSEF ATTILÁT, FELMENTETTE A KÚRIA

Még a múlt év júliusában történt, hogy József Attila, a legfiatalabb magyar költő vádlottként állt a budapesti büntetőtörvényszék Schadl-tanácsa előtt. A vád tárgya a költő "Lázadó Krisztus" című verse volt, amely még az az előtti év októberében jelent meg a "Kékmadár" folyóirat hasábjain, s amelyet egyszerre két szélsőségéről ismert revü az irodalom stílusától elrugaszkodott hangon megtámadott. Eleddig ismeretlen kritikai fegyvert használt az a bizonyos két revü a fiatal költő feltűnést keltó verse ellen, a bírói eljárás megindításának követelését. Az ügyészség sajtó útján elkövetett istengyalázás vétsége címén pörbe fogta József Attilát "Lázadó Krisztus" című verséért.
A budapesti törvényszék Schadl-tanácsa, mint ismeretes, 8 havi fogházra és 200 000 korona pénzbüntetésre ítélte a költőt verséért. A királyi tábla az ítéletet megsemmisítette, új ítéletet hozott, amelyben azonban szintén bűnösnek mondotta ki József Attilát istengyalázás vétségében és ezért az enyhítő körülmények figyelembevételével egy hónapi fogházra ítélte. Védője, dr. Vámbéry Rusztem az ítélet ellen semmiségi panasszal élt és a Kúriához föllebbezett.
Ma érkezett meg szegedre a királyi Kúria Ráth Zsigmond tanácsa által hozott ítélete ebben az ügyben, amely József Attilát az ellene emelt vád és következményei alól felmentette. Az ítélet indokolása olyannyira érdekes és ellentmond úgy a törvényszék, mint a Tábla felfogásának az inkriminált vers értelmezése tekintetében, hogy az indokolást egész terjedelmében közreadjuk:
- A vád tárgyává tett költeményben mindenekelőtt nincsenek Isten ellen intézett gyalázó kifejezések.
Költemény címe "Lázadó Krisztus" azért nem gyalázza az Istent, mert e cím alatt a költeményből kitűnőleg a földi igazságtalanságok ellen lázadó embert kell érteni, aki az isteni igazságosság megvalósulását kéri az Istentől.
A költeménynek azt az alapgondolatát fejezi ki az elsőfokú ítélet rendelkező részében idézett következő kitétel: „Ó, Uramisten, ne légy Te a Jóság! Ne légy más, mint az Igazságos Úr!” és "Lennél immár igazságos Isten!". Ezekben a kitételekben sincs gyalázás az Isten ellen, mert azok nem tagadják meg az isten-eszmét, csak annak a földön megvalósítására irányuló kérelmet fejeznek ki, nem is tiszteletlen módon, hanem inkább elkeseredés és könyörgés alakjában.
S arany szavad átváltozott rossz, kongó érccé" - nem jelenthet egyebet, minthogy az Isten igéje a földön nem érvényesül, üres szóvá lett.
Végül a "S munkámban, Uram, érek annyit, mint Te, nagy passziódban", kitételben csupán merész összehasonlítás van az Isten végtelen s az általa alkotott ember véges munkája között, amely összehasonlításból esetleg kivehető vallásellenes jelentőséget teljesen ellensúlyozza és megcáfolja a költeménynek ezután következő vallásosságtól és költői erőtől hevített része. Ebben ugyanis az a gondolat jut kifejezésre, hogy a veszendő ember lelke nemsokára része, szeme lesz az isteni lénynek, amely ily módon jobban meg fogja látni a földi nyomorúságokat és igazságtalanságokat.
Végül kiemeli az indoklás, hogy miután a vers nem istengyalázó, következésképen közbotrányokozás esete sem forog fenn.
- Minthogy - mondja az ítélet - ezek szerint a királyi ítélőtábla tévedett akkor, midőn a vád tárgyává tett költeményben bűncselekménynek tényálladékait ismerte fel, a kir. ítélőtábla ítéletét a védőalapos semmisségi panasza folytán megsemmisíteni és a vádlottat felmenteni kellett.

Délmagyarország 1925. máj. 28.

ÉRDEKES KÚRIAI ÍTÉLET

József Attila fiatal szegedi költő a "Kékmadár" című budapesti folyóiratban "Lázadó Krisztus" cím alatt hosszabb verset közölt. A budapesti királyi ügyészség a költő ellen sajtó útján elkövetett Istengyalázás vétsége miatt vádat emelt, miután a versben olyan kitételek is voltak, amelyeket az olvasó könnyen, sót határozottan félremagyarázhatott volna.
Az ügyet a budapesti Törvényszék Schadl-tanácsa 1924. július hó 20-án tárgyalta s József Attilát s hónapi fogházra, valamint 200 ezer korona pénzbüntetésre ítélte. A tábla ezt az ítéletet megsemmisítette és a s hónapi fogházbüntetést 1 hónapra szállította le. Föllebbezés folytán az ügy a kúria elé került, amely fölmentő ítéletet hozott. A kúria indokolása igen érdekes. Kimondja nevezetesen, hogy a Btk. 190. §-a alá eső vétségnek elkövetési cselekménye a közbotrányokozás, Isten ellen intézett gyalázó kifejezések által. Ezen tényálladéki elemek egyike sem forog fenn! A vád tárgyává tett közleménynek az elsőfokú ítélet rendelkező részében érintett kitételei - bár kétségtelenül ízléstelenek és Istennel szemben tiszteletlenek, azonban a költemény alapgondolatának kellő megértése mellett nem tartalmaznak az Isten ellen gyalázást és nem is alkalmasak közbotrányokozásra.

Szegedi Friss Újság 1925. máj. 28.

FÖLMENTÉS ISTENGYALÁZÁS VÁDJA ALÓL

Egyik szépirodalmi folyóiratban József Attila, a fiatal költőnemzedék egyik ismert, tehetséges tagja, "Lázadó Krisztus" címen verset Irt. A verset a budapesti ügyészség inkriminálta és istengyalázás címen emelt vádat a költő ellen. A Schadl-tanács tárgyalta annak idején az ügyet, ahol Vámbéry Rusztem védő rámutatott arra, hogy a költeményben szó sincsen istengyalázásról és hivatkozott a világirodalom jeleseinek verseire, amelyekben több helyen sokkal súlyosabb kifejezések vannak az istenség fogalmával kapcsolatban és még se jutott senkinek sem eszébe, hogy vádat emeljen ellenük. A Schadl-tanács ezt a védekezést azonban nem fogadta el és József Attilát s hónapi fogházra és 200.000 korona pénzbüntetésre ítélte. A tábla azután ezt a büntetést 1 hónapi fogházra szállította le. Most tárgyalta az ügyet a Kúria, amely helyt adott Vámbéry védő semmisségi panaszának, az alsófokú bíróságok ítéletét megsemmisítette, és József Attilát fölmentette az istengyalázás vádja alól. A kúriai ítélet indokolása kimondja, hogy az istengyalázáshoz olyan cselekmény szükséges, ami közbotránkozást okoz, ez a szépirodalmi folyóiratban megjelent vers azonban nem okozott közbotrányt és a vers címe sem istengyalázó, mert "a lázadó Krisztus" kifejezést, amely a földi igazságtalanságokat szimbolizálja, már nagyon sokan használták az irodalomban. A fölmentő ítélet természetesen jogerős.

Népszava 1925. máj. 29.

Levelezés:

    1.     József Attila levele József Jolánnak 1924. január 29. (J. A. válogatott levelezése. Szerk.: Fehér Erzsébet. (Akadémia                 Kiadó – MTA Irodalomtudományi Intézet – Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 48-49. old.²⁶) 
    2.     József Attila levele Galamb Ödönnek. 1923. (J. A. válogatott levelezése. Szerk.: Fehér Erzsébet. (Akadémia Kiadó –
            MTA Irodalomtudományi Intézet – Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 50-52. old.)    
    3.     József Attila levele a Budapesti Kir. Büntető Törvényszék vádtanácsának elnökéhez. 1924. május (4.)  (J. A.                        válogatott levelezése. Szerk.: Fehér Erzsébet. (Akadémia Kiadó – MTA Irodalomtudományi Intézet – Petőfi Irodalmi              Múzeum, Bp., 49-50. old.) 
     4.    Curriculum vitae (1937 tavaszán) az első Magyar Papíripari Rt-nek [Herz Henrik cégének] Szép Szó: József Attila                 emlékszám. 1938.  - Hasonmás kiadás. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987. 3-7. old.) és (József Attila összes művei.              (sajtó alá rend.: Fehér Erzsébet és Szabolcsi Miklós) IV. kötet. Novellák, önvallomások, műfordítások. Pótlások az                  I-III. kötetekhez. (Akadémia Kiadó, Bp., 1967. 34-37. old.)

Irodalomjegyzék

József Attila művei

    1.     József Attila összes művei. Versek 1922-1928. I. kötet. (sajtó alá rendezte: Waldapfel József és Szabolcsi Miklós)                 (Akadémia Kiadó, Bp., 1952. 117-118.; 161. old.)
    2.     József Attila válogatott levelezése. (sajtó alá rendezte: Fehér Erzsébet.) (Akadémia Kiadó – MTA                                     Irodalomtudományi Intézet – Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 1976. 48-51. old.)
    3.     A „Lázadó Krisztus” című vers kézírásos változata megjelent: József Attila: A legutolsó harcos. A költő kéziratos                     verseskönyvének hasonmása. (Helikon Kiadó, Bp., 1989.) [Eredeti példánya a makói József Attila Múzeum                             tulajdonában van.]
    4.     József Attila összes művei. (sajtó alá rendezte: Fehér Erzsébet és Szabolcsi Miklós) IV. kötet. Novellák,                              önvallomások, műfordítások. Pótlások az I-III. kötetekhez. (Akadémia Kiadó, Bp., 1967. 313. old.)

Irodalom József Attiláról

1. Szántó Judit: Napló és visszaemlékezés. [sajtó alá rend., előszó és jegyz.: Murányi Gábor.] (Múzsák Könyvkiadó – Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 1986. 132. old.) (Irodalmi Múzeum)
2. József Jolán: József Attila élete. II. kiadás. (Cserépfalvi Kiadó, Bp., 1941. 466. old.)
3. Ignotus: Csipkerózsika (Haladás, 1947. aug. 14. – 1948. szept. 16.
4. Ignotus: Csipkerózsika [Sajtó alá rend.: Nagy Csaba] Múzsák Kiadó, Bp., 1989. 290. old.)
5. Eperjessy Kálmán: József Attila makói diákévei. (Makói Múzeum füzetei 16., Makó, 1975. 19. old.).
6. Sajtos Gyula: József Attila Makón. (Magvető Könyvkiadó, 1964. 163-169. old.)
7. Galamb Ödön: Makói évek. (Radnóti Miklós jegyzetével) (Cserépfalvi Kiad., Bp., 1941. 54. old.) és József Attila emlékkönyv. (szerk.: Szabolcsi Miklós) (Szépirodalmi Kiadó, Bp., 1957. 42-48. old.)
8. Lázár Vilmos: Egy emlékirat naplójából. (összeáll.: Kőrösi József. bev.: Vitányi Iván.) (Kossuth Kiadó, Bp., 1976. 128-130. old.)
9. Reguli Ernő: Írások József Attiláról (Irodalomtörténeti Közlemények, 1955. 2. szám. 233-270. old.); ua.: Klny, Szeged, 1955. 40. old. (A Szegedi Egyetemi Könyvtár kiadványai 31.)
10. Reguli Ernő: József Attila. Bibliográfia. (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Bp., 1975. 319. old.)
11. Rejtő István: József Attila perei (Irodalomtörténet, 1952. 3-4. szám. 455-464. old.)
12. Hajdú Tibor – Rákosi Sándor: József Attila perei. – A cenzúra árnyékában. Szerk.: Markovits Györgyi és Tóbiás Áron. (Magvető Kiadó, Bp., 1966. 796. old.)
13. Péter László: József Attila Szegeden. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1955. 2. szám, 6-8., 115-163. old.)
14. Juhász Gyula összes művei. Szerk.: Péter László. VII. kötet. Prózai írások. 1923-1926. (sajtó alá rendezte: Ilia Mihály) (Akadémia Kiadó, Bp., 1969. 396. old.)
15. Szabolcsi Miklós: Érik a fény 1923-1927. Akadémia Kiadó, Bp., 1977. 29-35. old.
16. József Attila emlékkönyv. (sajtó alá rend., szerk.: Szabolcsi Miklós) (Szépirodalmi Kiadó, Bp., 1957. 491. old.)
17. A magyar irodalom története. (főszerk.: Sőtér István) VI. köt. A magyar irodalom története 1919-től napjainkig. Szerk.: Szabolcsi Miklós. (Akadémia Kiadó, Bp., 1966. 1106. old.)
18. Gyertyán Ervin: József Attila alkotásai és vallomásai tükrében. Arcok és vallomások sorozat. (Szépirodalmi Kiadó, Bp., 1974. 205. old.)
19. Markovits Györgyi: Üldözött költészet. Kitiltott, elkobzott, perbe fogott kötetek, versek a Horthy-korszakban. [Irodalomtörténeti Füzetek 45. szám, – MTA Irodalomtudományi Intézete] A Lázadó Krisztus c. vers pere. (Akadémia Kiadó, Bp., 1964. 45-48. old.)
20. Markovits Györgyi: A magyar írók harca a cenzúra ellen (1919-1944). [Irodalomtörténeti Füzetek 111. szám, – MTA Irodalomtudományi Intézete] (Akadémia Kiadó, Bp., 1985. 61-62. old.)
21. Bényei József: Magyar írók perei. (Kozmosz Könyvek, Bp., 1984. 210-212. old.)
22. Kunszery Gyula: Magyar írók bűnpörei. [Auróra könyvek] (Auróra, Bp. 1942. 63. old.) [József Attiláról: 57-61. old.]
23. Szép Szó: József Attila emlékszám. 1938. József Attiláról az ügyvédje. Melléky Kornél dr. - Hasonmás kiadás. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987. 115-117. old.)
24. Kortársak József Attiláról (1922-1945) I-III. kötet. (szerk.: Bokor László, sajtó alá rend.: Tverdota György) (Akadémia Kiadó, Bp., 1987. 2174. old.) (Új magyar múzeum 13-15.)
25. Mosolygó Antal: Koronatanú a költő perében. Németh Andor: József Attila (Független Magyarország, 1944. február 14. 7. szám, 4. old.)
26. Müller Lajos: József Attilával a vádlottak padján. (Kortárs, 1958. május 5. sz. 768-773. old.)
27. Hajdú Tibor – Rákosi Sándor: József Attila versei a bíróság előtt. A „Lázadó Krisztus”, „Szocialisták”, „Lebukott” című veresek periratai. (Párttörténeti Közlemények, 1958. január 1. sz. 190-214. old.)
28. Markovits Györgyi: „Vallásgyalázó” versek – és a horthysta cenzúra. A Lázadó Krisztus-pör. (Világosság, 1961. december 12. sz. 42-43. old.)
29. Tamási Mihály: József Attila makói támogatói a politikai küzdelemben. Néhány adalék – a történelmi hűség kedvéért. [Esperit János szerepe] (Tiszatáj, 1967. május 5. sz. 487-492. old.)
30. Németh Andor: József Attila. (Cserépfalvi Kiadó, Bp., 1944. 222. old.)
31. Németh Andor: József Attila és kora. (1-10. rész) (Csillag, 1947. december - 1948. szeptember) ism.: A szélén behajtva. (Magvető, Bp., 1973. 377-540. old.)
32. És ámulok, hogy elmúlok. József Attila iratok. (összeállította, bev.: Varga Katalin.) (Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 2005. 208. old.)

A per rövid kronológiája:

- József Attilát Lázadó Krisztus című verse miatt 1924. január 30-án hallgatták ki először Magyar Kir. Államrendőrség Makói Kapitányságának Bűnügyi Osztályán. A makói járásbíróság elnöke és büntetőbírája, Brommer Ödön az 1878. évi tc. 190. §-a ütköző, sajtó útján elkövetett istengyalázás vétsége címén hallgatta ki.

- 1924. április 10-én dr. Strache királyi főügyész vádiratában istengyalázással vádolta J. A.-t

- Az eljárás Budapesten folytatódott.

- József Attila 1924. május 4-én, a Budapesti Királyi Büntető Törvényszék Vádtanácsának Elnökéhez írt levelében tiltakozik a vád ellen.

- A Budapesti Kir. Büntetőtörvényszék 1924. május 23-én megtartott nem nyilvános főtárgyalásán [elnök: dr. Almássy Dezső] ismételten tiltakozik a költő a törvényszék vádja ellen, miszerint költeménye közbotrányt okozó gyalázkodásokat tartalmaz.

- A Budapesti Kir. Büntetőtörvényszék 1924. július 10-én megtartott főtárgyalásán a Schadl-tanács 8 hónapi fogházra és 200 000 Korona pénzbüntetésre ítélte a költőt. J. A. és védője, Vámbéry Rusztem fellebbeztek az ítélet ellen

- Budapesti Királyi Ítélőtábla dr. Auer Károly tanácselnök, valamint dr. Gadó István és dr. Harmath Jenő ítélőbírák vezetésével 1924. november l0-én tartott nyilvános fellebbviteli főtárgyalásán, a 200 000 korona pénzbüntetés megtartása mellett egy hónapra mérsékelte a büntetést, és az ügyet – egy újabb fellebbezés következtében - felterjesztette a Magyar Királyi Kúriához

- A Kúria elutasítva a Magyar Kir. Ítélőtábla által hozott ítéletet, 1925. március 24-én felmentette a költőt.

Az ügyben érintett törvények, rendeletek, paragrafusok:

Az 1878. évi V. törvénycikk

A magyar büntető törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről

VI. fejezet. Az alkotmány, a törvény, a hatóságok- vagy a hatósági közegek elleni izgatás
felhívás

    171. §. Aki valamely gyülekezeten nyilvánosan szóval; vagy a ki nyomtatvány, irat, képes ábrázolat terjesztése vagy közszemlére kiállítása által bűntett vagy vétség elkövetésére egyenesen felhív, ha a bűntett vagy vétség elkövettetett: mint felbujtó büntetendő.
   Ha pedig a felhívás eredménytelen maradt, amennyiben az a jelen törvény külön rendeletei alá nem esik: két évig terjedhető államfogházzal és két ezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.
   Aki gyülekezetben: nyilvánosan szóval, vagy nyomtatvány, képes ábrázolat terjesztése, közszemlére kiállítása által bűntett vagy vétség elkövetésére, egyenesen felhív, mint felbujtó büntettetik, ha a bűntett vagy vétség elkövettetett: E cselekmény lényeges alkatelemei: a nyilvános, egyenes, felhívás bűntett vagy vétség elkövetésére. Ha a felhívás eredménytelen maradt, 2 évig terjedhető államfogház és 4000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető. Gyülekezet alatt több ember csoportos együttlétét kell érteni. A 171. § első bekezdése az eredményre vezetett, a második az eredménytelen felhívást bünteti. Az első bekezdésben, a felhívó, mint felbujtó büntetendő, vagy is az elkövetett bűntett, vagy vétség tettesére meghatározott büntetéssel úgy, amint a BTK. 71. §-a formulázza. A felhívásnak világosan bűntett, vagy vétség elkövetésére kell irányulnia.

   A BTK. 171. §-ának 2. bekezdése szerinti felhívásnak és a BTK. 172. §. 2. bekezdése szerinti izgatásnak nem anyagi, hanem eszmei halmazatát állapítja meg vádlottnak az a tette, hogy a tömeghez azt az egyenes felhívást intézte, hogy sértettet a képviselőválasztás napján meg kell kötözni, ”befalazni”, -hogy továbbá ugyanakkor a keresztény hitfelekezetűeket a zsidók ellen gyűlöletre izgatta. (Kúria 1907. máj. 22. 5024/907. sz. a. I. BT.)

Forrás:
1. Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár. 1877-1878. évi törvénycikkek. Millenniumi emlékkiadás. Szerk.: dr. Márkus Dezső. (Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Bp., 1896. old. 128. old.)
  
2. Vaszy György – Szíj Géza -  K. Nagy Sándor – Körner Károly. Magyar büntető törvények és szabályok magyarázatokkal és jegyzetekkel. [A magyar Királyi Csendőrség, állami, városi és községi rendőrség, valamint általában az összes nyomozó hatóságok és nyomozó közegek részére] (Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Bp., 1910.141-148. old.)

IX. fejezet. A vallás s ennek szabad gyakorlata elleni büntettek és vétségek.

Istenkáromlás és vallásháborítás.

    190.§.  Aki a 171. §-ban meghatározott módon Isten ellen intézett gyalázó kifejezések által közbotrányt okoz, a ki az állam által elismert vallás szertartását erőszakkal megakadályozza vagy megzavarja : vétséget követ el, és egy évig terjedhető fogházzal, és ezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik.
   A kísérlet büntetendő.
   Aki valamely nyilvános gyülekezeten: szóval, irat alakjában, nyomtatvánnyal, képes ábrázolat terjesztése vagy közszemlére való kiállításával Istent gyalázó közbotrányt okoz, a ki az állam által elismert, vagy bevett vallásfelekezet szertartását erőszakkal megakadályozza, vagy megzavarja, a vallásháborítás vétségét követi el. A kísérlet szintén büntetendő s mind a kettő hivatalból feljelentendő. A ki. az állam által elismert vallás szertartási helyiségében botrányt követ el, vagy a vallási- tisztelet tárgyát sérti, aki a vallási tisztelet tárgyait: kereszt, kehely, tóra stb. akár templom, imaház, zsinagógában, akár ezeken kívül, de vallási szertartás alkalmával tettel vagy megbotránkoztató szavakkal gyalázza, -az szintén a vallásháborítás vétségét követi el.
   Mind a három esetben a bűnvádi eljárás hivatalból indítandó meg; az ügy elbírálása minden egyes esetben a járásbíróság hatáskörébe tartozik. Lásd az 1895. évi
XLIII. törvénycikket az elismert és bevett vallásfelekezetekről. Lásd a BTK. 191. §-át. A 190. §-ban megjelölt vétség elbírálása a Kir. Járásbíróság hatáskörébe tartozik, csupán azon esetben tartozik az esküdtbírósághoz, ha nyomtatvány útján követtetik el. 1897: XXXIV. tc. 15. §. II.

Istenkáromlás

    Az Istenkáromlás, mint a BTK. 190. §-ába ütköző vallás elleni vétség, avagy a KBT K. 51. §-ába ütköző vallás elleni kihágás, a királyi járásbíróság hatáskörébe tartozik. (Minisztertanács 1907. dec. 6. 49.177. I. M. sz. a.)

   191. §. Vétséget követ el és hat hónapig terjedhető fogházzal és kétszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő, a ki az állam által elismert vallás szer- tartásai gyakorlatára rendelt helyiségben., nyilvánosan botrányt követ el, vagy a vallási- tiszteletnek tárgyát - vagy oly tárgyakat, melyek a szertartások végzésére rendelvék, a szertartásra rendelt helyiségben, -vagy bár azon kívül, de a vallásos szertartás alkalmával, tettel vagy botrányos szavakkal meggyaláz.


Forrás:
1. Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár. 1877-1878. évi törvénycikkek. Millenniumi emlékkiadás. Szerk.: dr. Márkus Dezső. (Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Bp., 1896. 131-132. old.)

2. Vaszy György – Szíj Géza -  K. Nagy Sándor – Körner Károly. Magyar büntető törvények és szabályok magyarázatokkal és jegyzetekkel. [A magyar Királyi Csendőrség, állami, városi és községi rendőrség, valamint általában az összes nyomozó hatóságok és nyomozó közegek részére] (Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Bp., 1910.161. old.)

A perben résztvevő, illetve érintett személyek névsora:

Dr. Almássy Dezső kir. törvényszéki elnök

Dr. Auer György (Bp., 1888. aug. 26. – Bp., 1958. ápr. 25.) királyi ügyész, kúriai tanácselnök, egyetemi tanár. Középiskolái elvégzése után külföldön folytatott jogi egyetemi tanulmányokat. 1911-ben lépett az igazságügy szolgálatába. 1917-ben nevezték ki kir. ügyésszé. Számos jelentős szakmunkát írt: Büntetőjog, igazságszolgáltatás (Bp., 1926.), Jog és forradalom (Bp., 1923.), a Jogállam és a Jogtudományi Közlöny állandó cikkírója volt.

Dr. Espersit János (Nagyszentmiklós, 1879. jan. 18. – Mezőhegyes, 1931. nov. 29.): ügyvéd, újságíró. 1910-től mint a Makói Független Újság felelős szerkesztője. 1918-ban Makón élére állott a polgári demokratikus forradalomnak, a Megyei Nemzeti Tanács elnöke lett. 1919 jan.-jában visszavonult a közéletből. A Tanácsköztársaság bukása után bíróság elé állították. Internáló táborból való szabadulása után átvette a Makói Újság szerkesztését, amely nevét később Makói Reggeli Újságra változtatta. 1913-ban barátságot kötött Juhász Gyulával, 1921-ben József Attilával.

József Jolán (Bp., 1899. jan. 16. – Bp., 1950. jún. 25.): író. József Attila nővére. Férje, Makai Ödön ügyvéd. 1919-től, anyjuk halálától több évig nevelte József Attilát. Több elbeszélést és tárcát írt, munkatársa volt a Hídnak és az Est-lapoknak. 1945 után újságíróként dolgozott. Irodalmi munkásságával jelentősen hozzájárult a nagy proletárköltő életének feltárásához.

Juhász Gyula (Szeged, 1883. ápr. 3. – Szeged, 1937. ápr. 3.): tanár, költő, hírlapíró. Szegedről a piaristák váci noviciátusába került. Első verseit a Szegedi Napló közölte. A rendet hamar otthagyta, s a bp.-i egy. bölcsészkarán 1902–1906 között a magyar latin szakot végezte. Egyetemi évei alatt a Négyesy-féle stílusgyakorlatokon mély barátságot kötött Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel és Oláh Gáborral. 1905-ben került először kapcsolatba Adyval. Középisk. tanári oklevelének megszerzése után nem kapott fővárosi állást, csak vidéken taníthatott: Máramarossziget (1906–08), Nagyvárad (1908–11), Szakolca (1911–13), valamint Makó (1913–17) működésének főbb állomásai. A sok, főleg politikai jellegű támadás miatt tanári pályáját meg kellett szakítania, és visszatért Szegedre újságírónak. Később vidékről fővárosi lapokba is, főleg a Magyarságba és az Est-lapokba küldte írásait, verseit. Súlyos idegbaja először 1914-ben, majd ezután többször is öngyilkossági próbálkozásokba kergette. Tagja volt a nagyváradi Holnaposok társaságának, versei Ady és Babits költeményeivel együtt jelentek meg a Holnap c. antológia első és második kötetében. A Petőfi (1920) és a Dugonics Társaság tagja volt. 1917-től haláláig állandóan Szegedem élt, a szegedi hírlapok munkatársa, többek között élete végéig dolgozott a Délmagyarországban. 1918 őszén a szegedi Nemzeti Tanács tagja, a Radikális Párt elnöke. A proletárdiktatúra alatt a szegedi Nemzeti Színház direktóriumának egyik vezetője. A forradalom utáni években üldözték, sőt még tanári nyugdíjától is megfosztották. 1922-ben főszerkesztője a Magyar Jövendő c. szegedi szépirodalmi és társadalomtudományi folyóiratnak. Háromszor is kitüntették Baumgarten-díjjal: 1929-ben, majd 1930-ban és 1931-ben. Élete vége felé főképp a Délmagyarországban jelentek meg írásai. Ő figyelt fel legelőször József Attila költői tehetségére és pártfogásába vette.

Dr. Kossutány Ignác, Kosutány (Mátészalka, 1851. júl. 6. – Szeged, 1940. jan. 20.): jogász, egyetemi tanár. Rövid bírósági szolgálat után 1875-től a pécsi joglíceum tanára (jogtörténet, egyházjog), 1896-tól pozsonyi jog.-ak.-i tanár volt. 1900-tól a kolozsvári egy. rk., 1901-től 1920-ig ny. r. tanára (egyházjog), 1920 után 1927-ig szegedi egy.-i tanár.

Dr. Makai Ödön (Nagyszentmiklós, 1889. okt. 27. – Bp., 1937. febr. 16.): jogász, ügyvéd. József Attila sógora és gyámja, József Jolán, később József Etelka férje. Felismerte József Attila tehetségét, s jóindulatúan segítette pályáján.

Dr. Melléky Kornél ügyvéd

Dr. Ráth Zsigmond (Kisbár, 1859. febr. 6. - ?), a Kúria nyug. másodelnöke. Budapesten végezte jogi egyetemi tanulmányait Bírói pályafutását 1879-ben kezdte meg a fővárosban. 1886tól Sopronban volt törvényszéki bíró. 1892-ben a Pestvidéki Kir. Törvényszék bírája, 1899-től pedig Budapesten lett ítélőtáblai bíró. 1909-ben koronaügyész-helyettes és még ugyanezen évben a Budapesti Kir, Ítélőtábla tanácselnöke lett. 1917-ben léptették elő a Magyar Kir. Kúria tanácselnökévé, 1918-ban pedig a Kúria másodelnöki posztját töltötte be. Híres politikai perekben tevékenykedett, pl.: a Désy-Lukács-per az ő táblai tanácsa tárgyalta.

Dr. Schadl Ernő (Győr, 1885. dec. 5. – Bp., 1942. aug. 4.): bíró. A kolozsvári egyetemen hallgatott jogot, ahol 1908-ban szerzett doktori oklevelet. 1913-ban tett ügyvédi vizsgát. 1910-től lépett bírósági szolgálatba előbb vidéken, majd Bp.-en. Töreky Géza, akkori törvényszéki másodelnök tanácsába került, és főleg  politikai és sajtóügyekkel foglalkozott. 1924-től büntetőtörvényszéki tanácselnöke lett, számos „szenzációs” büntetőperben (Erdélyi Béla gyilkossági pere, statáriális perek, Tisza-gyilkosság ügyének ítéletszerkesztő bírája volt stb.) és kommunisták elleni politikai perekben ítélkezett. 1927-ben számos jelentős sajtóperben hozott ítélete után a kormányzó kinevezte az ország legfiatalabb tanácselnökévé.

Dr. Strache Gusztáv (Szomolnok, 1872. okt. 17. - ?) kir. főügyész, főügyészség vezető. Középiskoláinak elvégzése után a kolozsvári egyetemen folytatott jogi tanulmányokat. 1894-ben szerzett jogi oklevelet. 1895-ben lépett az igazságügy szolgálatába. 1905-ben a pestvidéki, 1906-ban a budapesti ügyészséghez helyzeték át. 1916-ban kapott főügyész-helyettesi címet. 1918-ban került főügyészi címet nyert, 1920. óta a Budapesti Kir. Ügyészség elnöke. Olyan jelentős személyek ellen indított bűnperekben képviselte a vádat, mint Beniczky Ödön belügyminiszter, Hatvany Lajos író, hg. Windischgrätz Lajos vagy dr. Nádossy Imre országos főkapitány.


Dr. Vámbéry Rusztem (Bp., 1872. febr. 29. – New York, 1948. okt. 24.): ügyvéd, büntetőjogász, publicista, az MTA t. tagja (1945). Vámbéry Ármin fia. A 1903-ban a bp.-i egy.-en magántanár (büntetőjog), 1915-18.-ban rk. tanár, 1918-ban a Nemzeti Tanács tagja. 1919. jan.-tól a budapesti egy. r. tanára. 1920 után katedrájától megfosztották. 1922-től ismét ügyvéd Bp.-en. 1938-ban Londonba emigrált, később az USA-ba költözött. 1947. szept.-től 1948. márc.-ig Magyarország washingtoni követe. Elsősorban büntetőjoggal és büntető eljárásjoggal foglalkozott. Széles körű társadalomtudományi ismeretekkel rendelkező író. Mint védőügyvéd különösen a Tanácsköztársaság bukása után indított politikai perekben állt ki bátran (1920-ban a népbiztosok pere, 1935-ben (Rákosi-per).

A személynévmutató az alábbi lexikonok alapján készült:

Magyar Életrajzi Lexikon I-II. kötet  A-K; L-Z [főszerk.: Kenyeres Ágnes]  (Akadémia Kiadó, Bp., 1967-1969)
Magyar Életrajzi Lexikon III. (Kiegésztő) kötet A-Z  [főszerk.: Kenyeres Ágnes]  (Akadémia Kiadó, Bp., 1985)
Magyar Életrajzi Lexikon (1978-1991) I. kötet  A-Z [főszerk.: Kenyeres Ágnes]  (Akadémia Kiadó, Bp., 1994)
A magyar társadalom lexikonja. (A Magyar Társadalom Lexikonja Kiadóvállalat Kiadása, Bp., 1930. 650. old.)

¹ Felelős szerkesztője dr. Faragó László volt. Az irodalmi és művészeti lapot a Corvin testvérek nyomdájában állították elő.
² A destrukció. (Kelet Népe 1923. nov. 1.); Szabolcsi Miklós: Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923-1927. Irodalomtörténeti Könyvtár. (Akadémia Kiadó, Bp., 1977. 29. old.)
³ [Budapest Főváros Levéltára: [614. f.] VII. 5. c Budapesti Kir. Büntetőtörvényszék 1/1924-4736 1. old.]
⁴ A cenzúra árnyékában. Szerk.: Markovits Györgyi és Tóbiás Áron. (Magvető Kiadó, Bp., 1966. 224. old.)
⁵ A költő ügyvédje, Espersit János.
⁶ József Attila levele József Jolánnak. 1924. január 29. József Attila válogatott levelezése. Sajtó alá rendezte: Fehér Erzsébet. (Akadémia Kiadó - MTA Irodalomtudományi Intézet - Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 1976. 48-49. old.)
⁷ A vers következő sorait találta a vádirat különösen istengyalázónak: "Lázadó Krisztus. S munkámban, Uram, érek annyit, mint te, Nagy passiódban. A szemed lesz, hogy mindent láss meg itten. Bizony mondom, még nincsen is szemed, Most nem látsz. Lennél immár igazságos Isten. Fáradt baromként reszket lelke, teste, vagy roskadt lelke igéket emel még, S kilógatja fakult sápadt szívét, Mint akasztott ember szederjes, szürke nyelvét."
⁸ Rejtő István: József Attila perei (Irodalomtörténet, 1952. 3-4. szám. 456. old.)
⁹ A Schadl-tanácsnak tagja volt még Piacsek Győző és dr. Eiger Kálmán kir. törvényszéki tanácselnök.
¹⁰ Reguli Ernő: Írások József Attiláról. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1955. 2. sz. 233-270. old.) - 79-89. sz. tételek
¹¹ Nyolc hónapi fogházra ítéltek egy költőt istenkáromlásért. (Az Est, 1924. július 11. 138. sz. 10. old.); Istenkáromlásért elítélt költő (Esti Kurir 1924. júl. 11.); Szabolcsi Miklós: Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923-1927. Irodalomtörténeti Könyvtár. (Akadémia Kiadó, Bp., 1977. 31. old.)
¹² Az összeg nagyságának érzékeltetésére álljon itt néhány adat: 1920-ban az egyik tokodi földműves mezőgazdasági ingatlanának értéke 62 100, a beltelki házáé pedig 12 000 korona volt. A teljes évi vagyona pedig 106 100 korona értéket képviselt. Az évi összes jövedelme 22 705 koronát tett ki. Az I. világháború kirobbanásakor felfüggesztették a forgalomban lévő pénz 40%-os fedezettségét. A forgalomban lévő pénz mennyisége a háborús évek során több mint 13-szorosára nőtt. Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullását követően, a tovább gyorsuló infláció jeleként mind nagyobb címletű bankjegyek kerültek forgalomba, és 1923-ban kiadták az 1 millió koronás papírpénzt is. 1924 őszén egy tinó ára már 6,2 millió korona volt. 1924-ben rögzített árfolyammal sikerült stabilizálni a korona értékét. Az oktatásban is érezhető volt az infláció hatása: míg az első világháború előtt a középiskolai tandíj körülbelül 70-72 korona volt, addig ez az összeg 1920-ban 520 koronára, 1925-ben pedig 500.000 koronára nőtt. Összesen mintegy 1 millió koronát igényelt évente egy középiskolai diák taníttatása!
¹³ A Budapesti Kir. Büntető Törvényszék 1924. július 10-én hozott ítéletében kitér arra is, hogy a megállapított pénzbüntetésért nemcsak az elítélt költő, hanem a kiadó és a Corvin testvérek nyomdájának tulajdonosa is felelős.
¹⁴ Az 1914. évi XIV. tc. mely a sajtóról szól. A törvlnycikk III. fejezetének 33. §-a: A sajtó útján elkövetett bűntett, vétség vagy kihágás miatt elsősorban a szerző felelős.
¹⁵ Ua. 10. old.
¹⁶ József Attila válogatott levelezése. Sajtó alá rendezte: Fehér Erzsébet. (Akadémia Kiadó - MTA Irodalomtudományi Intézet - Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 1976. 51. old.)
¹⁷ A Népszava kivételével: A Schadl-tanács két ítélete. (Népszava, 1924. július 11.).
¹⁸ Kossutány Ignác: Elítéltek egy 19 éves fiút (Friss Hírek, 1924. július 13. 1. old.)
¹⁹ Magyar László: Elítéltek egy tizenkilenc fiút... (Szeged, 1924. július 13. 8. old.)
²⁰ Reguli Ernő: Írások József Attiláról (Irodalomtörténeti Közlemények, 1955. 2. szám. 233-270. old.) Péter László: József Attila Szegeden. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1955. 2. szám, 6-8., 115-163. old.)
²¹ Közölve: József Attila összes művei. I. kötet [versek 1922-1928] (Akadémia Kiadó, Bp., 1952. 161. old.)
²² Szabolcsi Miklós: Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923-1927. Irodalomtörténeti Könyvtár. (Akadémia Kiadó, Bp., 1977. 35. old.)
²³ Rejtő 457-458. old.; A cenzúra árnyékában 230-233 old.
²⁴ Moszkító aláírás - a folyóirat több hasonló glosszája után azonosítva (valószínű, hogy ifj. Halmay Elemért rejti).
²⁵ A per anyagához kapcsolódó újságcikkeket a "Kortársak József Atilláról" című kötetből közöljük. (1922-1945) I-III. kötet. (szerk.: Bokor László, sajtó alá rend.: Tverdota György) (Akadémia Kiadó, Bp., 1987. 2174. old.) (Új magyar múzeum 13-15.)
²⁶ József Attila József Jolánnak, Makó, 1924. jan. 29.
"Kedves Lucie, azért nem Írtam eddig, mert legelső sorban néked van jogod tőlem levelet várni és kapni, de nem adódott soha olyan alkalom, hogy valamivel kiengeszteljem okolt haragvásodat. Küldök néked egy verset és egy fényképet: sót és kenyeret. Nagy idő volt az a hónap, amióta elváltunk, de nagy idő kell ahhoz is, hogy a vizek "felszállandjanak", hogy azután bő, meleg csöppekben hulljanak az őket váró földekre. Így találkozunk megint most mi is, akármit mondtál, akármit mondsz és akármit fogsz mondani, mert az eső akkor is lehull, ha a föld nem veszi magába. Nem tudok elég meleg szavakat találni, nem bírom önmagamat megvetni vagy csak össze is szidni, mert azóta férfibb férfi vagyok és a férfibb férfiaknak az a tulajdonságuk, hogy hallgatnak és tűrnek, akkor is, ha nincs igazuk, mert van erejük és akaratuk elviselni a nem-igazság rongy-ruháját ha már felvették magukra. Bocsánatot sem kérek, mert a bocsánat vagy adódik, vagy nem adódik és a legyőzöttek különben sem szoktak bocsánatot kérni legyőzőiktől.
Szilveszter éjszaka fölléptem, kerestem 175.000 koronát, ebben ugyan benne van két ott rögtönzött vers árverési díja is. Nyugodtan, szépen elmúltak a napok az én szerető János Bácsim mellett. Dolgoztam sokat, tíz egynéhány jó verset és egy egyfelvonásos drámát írtam, többek között- már félig elolvastam Nitzsche Zarathusztráját és mondom, mindenben ellentmondok néki, csak a fölsőbbrendű ember jövetelében értek vele egyet. Juhász Gyulát János bácsival meglátogattuk és ő nagyon örült az új verseimnek. Kritikát is írtam. A lányok kézről kézre adogattak, hogy írjak az emlékkönyvükbe. És még több ilyesféle história történt velem. Éppen ma beidéztek a rendőrségre, ahol megtudtam, hogy az ügyészség Istengyalázásért pörbe fogott a Lázadó Krisztus nyomán. Itt, Makón viszontláttam azt a kéziratot, melyet még szeptemberben adtam oda Hajdú Henriknek. Legföljebb egy évi fogház, ami alatt szépen megtanulhatok németül. János Bácsi ugyan azt mondja, hogy az ügyész, ha megtudja mennyi idős vagyok, a vádat elejti, mert dorgálást kaphatok csak. De ő nagyon optimista. Mindenesetre Makón fogom leülni, mert akkor itt az egész városból hoznak be ennivalót és jó dolgom lesz: ismerem az egész kapitányságot. János bácsi is. Azt mondja, hogy ez nem baj, "ő is ült fogházban, államfogházban, sőt börtönben is: az a fontos" hogy ne lopásért vagy csalásért üljön az ember, és ebben igaza van. Úgy körülbelül hétfőn vagy kedden megyek haza. Kedves Gyámomat üdvözlöm, Etust és, téged csókol Attila. (József Attila válogatott levelezése. (sajtó alá rendezte: Fehér Erzsébet.) (Akadémia Kiadó - MTA Irodalomtudományi Intézet - Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 1976. 48-49. old.).

2005 © Budapest Főváros Levéltára - Csiffáry
A vádlott József Attila - A költő perei © All Rights Reserved