5. per - A „Tersánszky-per”




V. "TERSÁNSZKY-PER"

(1936-1937)

   [Tersánszky Józsi Jenő novellájának szemérem elleni vétsége]

    Felhasznált levéltári források
    A mű közlése:
    Sajtóvisszhang:
   ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT TÁRGYALJÁK TERSTYÁNSZKY, VEIGELSBERG PÁL ÉS JÓZSEF ATTILA SZEMÉREM ELLENI VÉTSÉGÉT
    Irodalomjegyzék
IRODALOM JÓZSEF ATTILÁRÓL
    A per rövid kronológiája:
    Az ügyben érintett törvények, rendeletek, paragrafusok:
    A perben résztvevő, illetve érintett fontosabb személyek névsora:




V. „Tersánszky-per”

 (1936-1937)


[Tersánszky Józsi Jenő novellájának szemérem elleni vétsége]



    Tersánszky Józsi Jenő egyik legkedvesebb és legeredetibb alakja, a Kakuk Marci nem egyszer okozott gondok a hatóságoknak. Ennek az igazi pikaró, a magyar Simplicissimushoz hasonló izgága figurának a pajzán kalandjai szemet szúrtak a törvény embereinek. Így történt ez 1936-ban is, amikor a Szép Szó az április 18-án megjelenő I. kötetének 2. számában1 egy novellát közölt róla „Kakuk Marci új kalandjai” címmel2. Az író visszaemlékezése szerint valójában az történt, hogy amikor megmutatta József Attilának a készülőfélben lévő regényét, az rögtön ajánlkozott rá, hogy a „Szép Szó”-ban részletet közöl belőle. S bár az író aggályát fejezte ki emiatt, József Attila vállalta minden fenntartás nélkül a közlést. Tersánszky óvatossága azonban nem volt alaptalan…3
   Novelláját a bíróság az 1929. évi VII. tc. 2. §.-ának 1. és 12. pontjára hivatkozva obszcénnek és szeméremsértőnek találta. Emiatt dr. Löbl Ödönt, a nyomda tulajdonosát, Cserépfalvi Imrét, a lap tulajdonosát és felelős kiadóját, Ignotus Pált és József Attilát, a Szép Szó két szerkesztőjét, valamint Tersánszky Józsi Jenő írót, a lap külső szerkesztőjét bíróság elé állította4.
   A Magyar Kir. Állami Rendőrség Budapesti Főkapitányságán történt első kihallgatás – 1936. június 2. – alkalmával Tersánszky kifejtette BFL: VII. 5. c Budapesti Kir. Büntetőtörvényszék iratai. Büntetőperes iratok, kiemelt munkásmozgalmi perek. 1/1936-11030, hogy az „inkriminált közleményt” a Szép Szó megrendelésére, 30 pengő ellenérték fejében adta át Ignotus Pálnak. A lap prózarovatának szerkesztője, Ignotus (Veigelsberg) Pál vallomásában azzal védekezett, hogy ő olvasatlanul továbbadta a novellát a lap másik szerkesztőjének, József Attilának. A költő hasonlóan védekezett a rendőrségen, melyet vallomásának jegyzőkönyve is bizonyít BFL: VII. 5. c Budapesti Kir. Büntetőtörvényszék iratai. Büntetőperes iratok, kiemelt munkásmozgalmi perek. 1/1936-11030. Mondanivalóját azzal egészítette ki, hogy a kéziratot azért nem olvasta el, mert a neves író esetében nem találta indokoltnak a korrigálást5.  
   A dokumentumokból kiderül, hogy a per előre haladtával Tersánszy és a két érintett szerkesztő védekezése hiábavaló volt... 
   Baróthy Pál királyi főügyész 1936. július hó 16-án kelt vádiratából megtudhatjuk, hogy a Budapesti Kir. Ügyészség nem található elfogadhatónak a lap két szerkesztőjének védekezését szerkesztői minőségükre való tekintettel BFL: VII. 5. c Budapesti Kir. Büntetőtörvényszék iratai. Büntetőperes iratok, kiemelt munkásmozgalmi perek. 1/1936-11030. Ezért nemcsak Tersánszky Józsi Jenő, hanem Ignotus Pál és József Attila esetében is indokoltnak látta a vádemelést. 
  József Attila ezért ügyvédje, dr. Bartha Gyula útján 1936 decemberében kifogással élt a Budapesti Kir. Ügyészség vádirata ellen. Levelében felsorolta mindazokat az okokat, melyek miatt nem tartja elfogadhatónak a vádemelést. Megemlíti többek között azt, hogy az 1929. évi VII. tc., mely a szemérem elleni sértő közlemények forgalmának és a velük való üzérkedésnek elnyomásáról szól, valójában a Genfben 1923. szeptember 22-én létrejött nemzetközi egyezménynek az elfogadása. Ez a nemzetközi egyezmény azonban nem tisztázza egyértelműen a jogszabály igen fontos elemét, nevezetesen az „obszcén” szó jelentését, amely az angol Legfelsőbb Bíróság 1868-as határozatában megfogalmazott magyarázata szerint azt jelenti, hogy: ”Obszcenitásról akkor van szó, amikor a kérdéses közlemény olyan, hogy megrontani képes azok gondolkodásmódját, akik hajlamosak az efféle erkölcstelen hatásokra és akiknek kezébe kerülhet az ilyen közlemény.” „Meggyőződése szerint – folytatja – ez a jogmagyarázat nem teheti vád tárgyává a közleményt sem egyes részeiben, de különösen a maga részében és abban a hatásában, amelyet bármely értelmes olvasóra gyakorol. Megállapítja, hogy a  novella irodalmi értéke mellett, mind tartalmában, mind megírásában teljesen távol áll a kriminalizálható obszcenitástól. Mindemellett bízik abban, hogy a Szép Szó intelligens olvasóközönség gondolkodásmódját nem rontja meg a vád tárgyát képező „inkrimináltnak közlemény”.  BFL: VII. 5. c Budapesti Kir. Büntetőtörvényszék iratai. Büntetőperes iratok, kiemelt munkásmozgalmi perek. 1/1936-11030
  A Budapesti Kir. Büntetőtörvényszék 1937. március hó 24-én lezajlott zárt főtárgyalásán József Attilát és Ignotus (Veigelsberg) Pált 100 pengő, Tersánszky Józsi Jenőt pedig 150 pengő pénzbüntetésre ítélték. BFL: VII. 5. c Budapesti Kir. Büntetőtörvényszék iratai. Büntetőperes iratok, kiemelt munkásmozgalmi perek. 1/1936-11030 A vádlottak fellebbezést jelentettek be. BFL: VII. 5. c Budapesti Kir. Büntetőtörvényszék iratai. Büntetőperes iratok, kiemelt munkásmozgalmi perek. 1/1936-11030.
   A Budapesti Kir. Ítélőtábla az 1937. október 21-én megtartott zárt fellebbviteli főtárgyalásán hozott ítélete szerint Tersánszky Józsi Jenő és Ignotus (Veigelsberg) Pál esetében indokoltnak tartotta – további bizonyítékok beszerzése miatt6 – külön folytatni az eljárást, míg József Attila esetében az ügyet elbírálhatónak ítélte meg, és az ellene hozott vád alól felmentette BFL: VII. 5. c Budapesti Kir. Büntetőtörvényszék iratai. Büntetőperes iratok, kiemelt munkásmozgalmi perek. 1/1936-11030
 A per utóéletéhez tartozik, hogy a Budapesti Kir. Ítélőtábla 1938. április hó 21-én felmentő ítéletet hozott Ignotus (Veigelsberg) Pál ügyében, Tersánszky Józsi Jenőt pedig pénzbüntetésre ítélte7.
  A fellebbviteli főtárgyalási jegyzőkönyvében olvashatjuk a költő halálára vonatkozó sorokat is, melyeket József Attila ügyvédje, dr. Bartha Gyula jelentett be a tárgyaláson BFL: VII. 1. d. Budapesti Királyi Ítélőtábla peres iratai 7309/1937.


Felhasznált levéltári források

1. BFL: VII. 5. c Budapesti Kir. Büntetőtörvényszék iratai. Büntetőperes iratok, kiemelt munkásmozgalmi perek. 1/1936-11030 (1-62. lap)
2. BFL: VII. 1. d. Budapesti Királyi Ítélőtábla peres iratai 7309/1937 (1-17-old.)


A mű közlése:

Kakuk Marci új kalandja
(regényrészlet)

Nahát, egy nagyon szép, nagy ház volt itten, a sógoregylet. A kapuját két meztelen angyal tartotta. Éppen azt gondoltam róluk, hogy ezeknek a kőszenteknek is elfelejtettek ruhát faragni a kőfaragók és mégse köpködik őket, mint ahogy ezeket a lányokat, ha nagyon szellős a tunikájok, már a haragosabb népek!
   Elég az hozzá, benyitunk a csengetős, nagy, vaspántos kapun.
   Olyan volt ez a sógoregylet háza, hogy körül az udvarán magasra rakott kőtornác futott, és ottan nyíltak a lányok szobái. Azon kívül volt egy kivilágos [sic], ezt a nagyszalonnak hívták. És még volt két kis szalon.
   A nagyszalon úgy tele volt mostan, hogy még a cigány cimbalmán is ült egy úr, egy kisasszonnyal, ahogy benéztünk rájuk a tornácról.
  Táncoltak, kavarogtak, keveregtek mindenfelé a szép piros bársony kanapékon ezek a hölgyek az urakkal.
  Már mostan mi még ezt a zsúfolást szaporítottuk volna négyen.
  De hát még a tornácra kijött elejbünk egy lány egy fehér csipkés köténye volt, és kulcsköteg nagy karikán lógott az övéről. Azzal játszott. Ezt úgy hívták ottan a lányok között, gazdinka.  Ez volt ott, mondhatni, a nőstény főpincér.
  Mondjam meg azt is mindjárt, hogyan volt ottan? Ennek az intézetnek nem volt ottan italmérési engedélye. Csak feketét, teát, csáját, szabad ottan adni a vendégnek. Persze a feketét lehetett dupla, tripla rummal kérni, úgy hogy már nem is volt a csészében fekete. És szintúgy a teát, csáját.
  Azonkívül aztán, bizalmas, gálánt vendégeknek mértek ottan akármit is, külön, a kisszalonokban.
  Hát mi szerencsésen úgy érkeztünk éppen, hogy az egyik kisszalonból elmentek valami jól fizető urak. És ezekért befűtötték a kisszalont, ami most már kárba veszett volna, ha üresen áll.
  A karmester, az értekezett közülünk a gazdinkával, aki azt mondja:
- Menjenek az urak szobára, lássák, tömve vagyunk. Hívjak a lányokat?
- Ráérünk galambom! – vissza karmester.
 Éppen ebben a pillanatban nézett ki egy kövér-kövér, de még elég szép asszony a tornácra. Volt olyan vastag aranylánc a nyakában és annyi karperec, függő, gyűrű a kezén, fülében, hogy ha vízbe öli magát, biztos a fenekére húzza ez a sok csüngülüngője.
  Ez volt a főnöknő itten. A karmester? Csak bámulok! Nagyot hajbókol e felé a csüngőkkel rakott húshordó felé és a kalapjával is földet veri, hogy köszön:
- Kezét csókolom, édes Lityi mama!
Csörög az arany a kezén Lityi mamának, mint a rabon a bilincs, ahogy szívesen int a karmesternek.
- Isten hozta karnagyúr minálunk. Persze, kicsit még elszopogatnának még az urak?
- Na igen! – bólint a karmesterünk.
- Gazdinka! – parancsolja erre a főnöknő, de ugyan kurtán: - Lehet a kisszalont az uraknak!
   Azzal, a nagy pirosítóval subickolt hájfejével, megint biccent egyet a főnöknő a karmesternek és az vissza nagy kezétcsókolomot. Már a főnöknő be is heppent az ajtón a tornácról. Na igazán, mint egy királyné, itten! Vagy kettő is kitelnék belőle, amekkora.
 De bizony én jól láttam, hogy a főnöknő rosszul látott, mikor belőlünk szeparévendégeket nézett ki.
   A gazdinka váltig húzogatta mindre ránk az orrát, a karmester leköszönt mindjárt a nagy szerepéről, a gazdinkával szemben. A laboráns? Az a karmester háta megé állott éppen. Én se vetélykedtem nagyon a rendelésben egy ilyen mulatóban. Mert tudtam, hogy ilyen helyen hogyan fog a kréta?
  De hát, ki döfte ki a mellét?  Csakigen a kellékes.
   Megcsörgeti mi Kálmánunk a zsebében a sok búcsúhatosát, és ő is, mint egy szolgabíró, majdnem úgy:
- Hozzon elébb, gazdinkám, négy feketét. Aztán majd meglássuk!
- Feketét? – pittyeszti persze rá a száját gazdinka: - És csak négyet abból is az uraknak? Hát maguk akarnak csak inni? Ne jöjjön be lány magukhoz? Vagy azoknak semmi?
   Ez az! – gondolom – terül már a vizeslepedő ránkfele. De Kálmán int bátran helyettünk is a gazdinkának:
- Hozhat-hozhat.
- Hányat? Nyolcat?
- Nyolcat.
    Prüha! Nyolc fekete itten , az legkevesebb három hatos darabja. Nyolcszor hatvan pénz, az négy forint nyolcvan.
Így számodolom én magamban azt, mint az imádságot mormogják a Gonosz ellen. Nagy fiú vagy, Kálmán, az igaz! De nehéz lesz kiszámolni a hatosokból annyit. Az is igaz! És még a feketét, itt a szeparéban csak azért rendelik, hogy gondolkozzanak, mit igyanak aztán? Máskülönben coki a rossz vendégnek innét, ha nem rosszabb.
  Én bizony nem tudok máson ógni-mógni magamban, mint ezen. De hát úgy veszem észre, ezeknek itten velem, már készen került vissza a kedvük.
   Leültünk ottan a jó meleg kis szobában, a finom bársonyszékekre. Itt kék volt a huzatjuk. A kellékes röhög. Röhög a laboráns is. A karmester mondja:
- Ne búsuljatok. Kihúzzuk nekik ezzel a feketével! Mert csak ez kellett. Láttátok? Jóba vagyok én itt a tulajdonosnővel. Csak a gazdinka pofáját kell bedugni két hatos borravalóval. Aztán veheted elő a az üveget, Rudi, bátran. Iszunk a fekete csészéből. Isznak velünk a lányok is, ezer örömmel.
   Na, persze ezt, hamar-hamar, addig susmogja össze nekünk a karmester, míg magunk ülünk ottan. De alig is jut a végére a szavának, már lebben is be két tunikás hölgy. Utánuk rögtön még egy.
   Na, nem is jött több. Együnkre és egy feketére nem esett pár. De annyi baj legyen! A karmester feltalálta magát azon nyomban és gazdinkának szólt:
- Igyon velünk maga, édes gazdinka, egy feketét! Amivel több van! Így! Csakhogy gazdinka a felduzzodt képét nem változtatta meg.
- - Köszönöm! – rázta a fejét – Én nem érek rá! Majd még benézek.
 És azzal már ott se volt.
   Hát kevergetjük a feketét. A lányok másznak az ölünkbe. Az egyik éppen egy Dóra nevű, rólam a karmesterre csimpaszkodik. Nagy, egytagos volt ez a Dórika. Ne mondjak nagyot, a melle akkora, mint a túrós tömlő. És a haja felsütve, felborodítva akkorába, mint egy bokor. A lábam majd eltörte, mikor rólam a karmesterre ugrott.
- Édes Tatucim – azt mondja: - ne hagyjátok, hogy az öreg Laci szalonban üljön, mert jöhetnek  vendégek, akik elviszik a másik kisszalonba. És akkor itt ülök gyászban.
  Ki volt az öreg Laci? Az öreg Laci a zongorista volt itten az intézetben. Mert bizony itten a nagy szalonban cigány cimbalmos kalimpált. De a két kisszalonban két külön zongora volt és ezeken az öreg Laci játszott, akiknek, azoknak.
- Hadd csak, hadd – szólt a karmester. De rá egy másik lány, egy Malvinka nevű szőke.
- Minek hagyni Lacit? Köteles ő verni a zongorát, ha szeparévendég van. Lenéz ő benneteket, hogy be se néz? Majd én hívom!
- Ne, ne, ne! Nincs szükség rá! – fogja a karmester ezt a lányt is. Mire a harmadik lány, egy Kamilla nevű egyszerre:
- De ti, oktondiak. Hiszen ő karmester. Ő játszik nekünk. Tátucikám? Nyomd meg hát ezt a zongorát!...
Nem is vesszük jóformán észre a nagy csiricsáréban, hogy az ajtón megint besuvakodott valaki. A zongorás jött be. Ez egy vereshajú, borzasztó csúnya pofa volt. A foga elől kiállott az ajka alul, mint a tengeri nyúlnak és nem kellett röhögjön, csak beszéljen, az egész ínye végiglátszott ennek, mint a halálfőnek a szájából.
    Na, belecsap a zongorába. Azt a hopszpolkát kezdi éppen, amit a karmesterünk abbahagyott.
   A kellékes megint ugrik fel a párjával, Kamillával és rúgják a port. De a szőke Malvinka az is belekapaszkodott a karmesterbe, és az hiába szabódott erősen a nagy hasával, a lány csak rávette a hacacáréra. Csak az én bivalytagú Dórikám maradt a helyén velem. Én ugyan előbb noszogattam a táncra. De ő így nekem:
- Hadd ezeket, hadd háborodjanak meg a táncért! Okosabbat mondok neked!
- Na, mit? – én rá.
- Hát te, hallod, innen a kaputól balra, két utcával van egy pék, tán tudod?
- Idegen vagyok itt, már mondtam! – felelek.
- Akkor is megtalálsz egy üzletet tán. Világos már annak az ablaka. Az udvarról kerülj bé, és hozzál egy stanicli meleg kiflit! Én élek-halok ezért. Tudod, kávéval úgy enni, hogy az ember a meleg kiflibe teszi a vajat. Csurog a nyálam, ha csak már rágondolok. Te nem szereted ezt?
- Kell a fenének! – mondom erre én. Nem is tudom, miért? Tán csak amiatt, merthogy lustállok én most elbotorkálni a fekete hajnalon egy pékségbe, azt sem tudom, merre. De dicsérem mindjárt magamat, hogy így beszéltem, mert a nagy Dóri azt mondja:
- Értem is megteheted, édes kis szívem, hogy hozol meleg kiflit nekem. Már ki is készítettem a szobában ma reggelre magamnak a kávét és tejet. Mert tudtam, hogy csak akadok itten egy kedves vendégre, aki hoz nekem meleg kiflit. Már ahogy ezt mondta, valahogy félősen ez a nagy dajna, szeget ütött a fejembe a meleg kiflije. Azt kérdem hát tőle:
- Hát aztán, ha annyira szereted azt a meleg sütemény, hát minek nem küldetsz magadnak minden reggelre, vagy hozatsz a portással?
- Jaj! – súgja nekem a nagy Dóra: - Éppen akartam mondani neked, hogy csak vigyázz, hogyan hozod be a kifli staniclit ügyesen a kabátod alatt! Ne szúrjon szemet. Ide be se hozzad a szalonba! Vidd egyenesen az én szobámba. Az első az a ballépcsőtől, az udvarról. Én nyitva hagytam már az ajtót. És akkorra már ott várlak. Mert nekem van csak itten egyedül szobám. A többi lánynak mindnek kettőnek van egy.
- Na! – gondolom erre magamban – Azt nem csodálom! Mert egyedül elbírod azt biztosan, amit két másik lány. Ahány ki is telnék belőled.
  De nem csinálok mókát. Mert kíváncsi vagyok, mi is van ezzel az eldugdosnivaló meleg kiflivel? Kérdem is:
- És azt sem értetnéd meg velem, hogy minek kelljen úgy szurkolni egy stanicli meleg kiflivel, ha idehozom be, mintha dinamitot hoznék a ház alá?
- Jaj hát! – feleli a nagy Dóra – ha te nem tudod még, hogy meg van tiltva itten nekünk a főnöktől a meleg kifli, az csak csuda!
Erre csak bámulok, persze:
- Hogy mondod?
- Nincs két hete se, hogy két orvos is szaladt ide délelőtt, amiatt, hogy több nyavalyás lány rosszul lett a meleg süteménytől. Bezabáltunk, mint tudod. Én kaptam ki legjobban a főnöktőtől. Két pofont kent le nekem, hogy én nyomorítottam meg az intézetet, mert tőlem látta a többi lány ezt a melegkiflizést. Hát én tehetek róla, mondjad?... De azóta szigorú tilalom áll fenn a főnöktől a meleg süteményre, akárki hozza. A pék se mer küldeni. Csak hát vendég vehet persze és belophatja.
- Na így szépen bíztatsz engemet! – mondom erre: - hogy elhiggyed, rohanok is beszállítani neked a meleg kiflit és azután tartom a hátamat, páholjon el a főnöknőd, az a medvetáncoltató.
- Mindent hittem rólad! – mérgesen nekem a nagy Dóri: - csak azt nem, hogy gyáva ripők vagy, egy lánynak nem tenni eleget a kívánságának. Pedig éppen azt akartam mondani, hogyha kiflit hozol nekem, ingyen lettem veled szobán. Hiszen azért is nem kértelek úgy,  hogy gyerünk ki előbb innét szobára, és ottan unszoljalak a kiflit hozni, hogy ne lássa itt Kamilla, ez a spion, és fújja be a gazdinak esetleg! Hanem látod, te most kimennél előre, míg ezek táncolnak, semmi feltűnő ez akkor, és aztán én eltűnhetek és már úgy jöhetsz be, hogy benn voltál velem a szobámban és én ott maradok. Maflább lennél, hogy ennyire ne tudj kijátszani egy rongyos tilalmat? Nem nézem ki ezt belőled!
  Így egyre az én nagy Dórám. Rágja a fülem. Dűti magát hozzám. Ölelget, babrál, mit nem csinál nekem a meleg kiflijéért. Még utoljára is azt mondom neki:
- Na, gyere, előbb álljunk fel mi is, táncoljunk egy sort ezekkel! A kavarodásból nem szúr úgy szemet, ha eltűntem, minthogy itt susmogtunk és megyek el rá és mégy el rá.
- Jól van, jól van, helyes! – Ugrik fel Dóra csakugyan és akarjuk járni a veszekedettet mi is hát.
  Csakhogy abban a szent percben hagyja abban a veres kutya zongorás. Elég már a kellékesnek is a tánc. Nem újrázza. A karmester meg éppen csak tántorodik szuszogva vissza az asztalunkhoz a párjával. Hát én súgom hamar a Dórinak:
- Mármost várjál! Majd elmegyek, ha megígértem. De egy kicsit várj!
  Így.

     Mit ülünk, mit nem ottan. A konyakból jutott a zongorásnak is egy. Még maradt is egy. A veres majom odaült közénk és nagy bratyizásba kezdett mindjárt a karmesterrel, mint muzsikus szaktársak.  Ez a veres zongorás tartott is egy darabig szóval mindünket. Mert magyarázta, elbeszélte apróra, mit tett előbb itt három úri vendég, a kisszalonban a három lánnyal, akik aztán kicserélődtek ezekre a miénkekre a nagyszalonból. Hogy játszottak is faramuci játékot. Tudja, aki tudja, mi az. Én mit meséljem?
 Az elég csak, hogy egyszerre azon vesszük észre magunkat a nagy Dórával, hogy helyettem és helyette a kellékes tűnt el a Kamillával. Jaj, Dóra persze dühös. Majd hogy le nem köpköd, milyen makutyi gyáva vagyok. De már azon ő sincs rajta, hogy most tűnjek el, míg a kellékes vissza nem érkezik Kamillával. Inkább azt mondja: majd elmegy sürgetni őket!
  Hát ki ideig hallgatjuk megint, mit tovább a veres zongorás a karmesternek és az annak. Aztán Dóra szedi magát és kilebben mellőlem. Ez eddig rendben van! De hát az milyen, ha a fejében van. Én is óvatoskodtam addig, míg nem kellet, most hogy kellene, mert már csak a karmestert hagyom ott a zongorással, egyszerre, mintha égetni kezdene a székem bársonya, ugorjak el róla. Hát persze, legisinkább [sic] a nagy Dóra tapogatós ígéretei állítottak fel a székemről, hogy: milyen jól fogunk mulatni a szobájában, ha a kiflivel megjövök neki. Kapom én magam s otthagyom a karmestert a veres társával. Ott én! Azzal nem is vizsgálódok sokat a tornácon, az udvaron. Hiszen jönnek-mennek párok, lányok mindig, az igaz. Megyek én ki a kapun. A portásnak okosan azt mondom. Még csuda, hogy részegen is olyan jól eszembe jutott:
- Nem eresztett ki két csizmás embert most? Egyiken sárga kaput volt.
- De igen – a portás vissza – éppen most.
Persze. Hiszen a tornácról láttam, hogy két ilyen alak ment ki éppen.
- Na, akkor eresszen ki hamar, egyik elvitt tőlem valamit. Visszajövök mindjárt. Akkor megkapja duplán a borravalóját! – én rá. Így okosan! És ne is mondjam, csakugyan futtig-futva mentem, amerre Dóra magyarázta, a második utcán balra, a péküzletig. Vettem ottan egy stanicli meleg kiflit. Szó nélkül kaptam ott. Azzal vissza megint futtig-futva a sógoregyletbe. A portásnak csakugyan kezébe nyomtam két hatos borravalót. Gondoltam, ez mégis megéri nekem, hogy ingyen szerelmeskedek itten egy lánnyal. Csak még egy pár kifliért. Na!
   De sokkal többe kerül ez az ingyen mulatság! Rájövök rögtön hamar.

*

Hogy be is valljam rögtön, akárhogy is biztatott engem ez a nagy tehén Dórikám, milyen pompásan mulatok vele a szobájában, én magamban csak attól tartottam, hogyha ez a hústorony az ölébe vesz, úgy fogok kinézni, mint a kitett gyermek a kapuban.
   Nem is másult meg egykettőre ez a gondolatom, amint besurrantam, és már vele voltam a szobájában, evvel a Dórival.
  Mert mit csinált? Volt egy kis asztala, a kiskályhája mellett. Amikor meglátta nálam a kiflis-staniclit, és megropogtatta a kifliket, hogy melegek-e? Jaj! Nagy örömmel abroszt kapott kifelé a sifonjából és megterített szépen. Micsoda? Kékrojtos asztalkendőt is tett az asztalra kettőt. Azután pedig még majdnem friss, zöld tormalevélben vajat hozott oda. És a kályhából forró kávét vett le, még egy kis lábos tejet.
- Na gyere! Egyél te is velem! – hívott engemet. De hát én szabódtam majdnem, hogy bosszúsan magamban. Mert hát azt gondoltam, talán majd a kávéházban menjek azt csinálni, amit itt akarnék, ha itten kávézok? Nahát!
- Nem kívánom én meg soha a tejes kávét. Asszony nép döglik csak úgy ezután! Úgy hárítottam el Dórinak a kínálást.
De ő nagyon szépen, kedvesen nekem:
- Tudom azt én, tudom, elég baj az. Mert inkább ilyet szeretnél, mint a szeszt, meg a bagózást. Nem szégyen az férfinak sem, ha édesszájú. Ezeknek a cefréknek pedig itt velem, az intézetben váltig is prédikálom mindig, hogy még férfi szájában is méreg a szesz, nemhogy nőszemélynek.
Püha, csak nézek erre a nagy Dórira: miket beszél ez nekem?
De ő tovább nekem:
- Igen, igen akárhogy is bámulsz rám! Az ember fejét, pláne egy szukáét, az veszti el csak és az életét is, ha az italra adja magát és a füstölésre. Tehetsz te mást akármit, csak azt ne tedd. Mert attól sorvadsz és hervadsz el, az italtól és a bagótól. Se az éjszakázás, se egyéb nem fog ki rajtad, itt egy ilyen házban se, ha jól gondozod magadat. Csak nézz meg engemet. Várj, ide ülök!
Na, míg idejutott nekem a nagy Dórikám a prédikációjával, hát a keze és a szája früstüktől se állt el. Keveset mondok, hogy három kiflit úgy tömött bele a nagy szájába, hogy csak kettétörte, és felét-felét egyszerre duplán hajtotta kiflinek, úgy kapta be. Rá egy nagy csuporból egy olyan korty kávét, hogy másnak kétszer cigányútra szaladt volna a fele. És így tele szájjal engemet is egyre unszolt az evésre.
- Na, csak tessék, falj hát! Mit kíméled? Ne csipegess nekem, mint egy ártatlan madárka, ronda férfi létedre. Kapd be csak ezt! Ő nyomott vajat a fél kiflikre, és tömte nekem is a számba bele. Most pedig már, ahogy ültünk két széken, Dórikám a nagy bivalytomporát zsupp, átalcsapta az ágyára, a szélére, és ezenközben a kis könnyű asztalt is felemelte már és odarakta kézügybe. Engemet pedig a székemről szintén odaintett maga mellé. Csak azért persze, hogy mutassa meg a húsát nekem.
- Csak nézz meg engemet! Csak tapogassad meg bátran, hogy az én mellem, amennyit dögönyözik, azért olyan, mint a gumilabda. Fogd meg a Kamilláét, öt évvel fiatalabb nálam, én nem is tagadom, és a melle, mint két nyiszlett dohányzacskó üresen., és a képe olyan vánnyadt, ha nem keni vastagon rá a pirosítót, ami kieszi, mint a cserzett bőr, de hamuszínbe. Miért? Csak a száz cigarettáért, és száz konyakért, amit minden éjjel elfogyaszt ő is és a többi is. És még a vendég is utálja, hogy mindig fizess a neve, ezekkel a nagy cehekkel, ha ilyen lányokkal ül le. Persze a főnökék ezeket szeretik, a Kamilla-féle lányokat inkább. Mert mit bánják ők, ha a lányok bőre az ebek harmincadján vész el. Őnekik csak haszon. Hozathatnak új lányt eleget. Cserélhetik őket, mint a juhot, ha megnyírták. Ezt tudd meg, hogy hogy van ez bizony, igazában és engemet nézz meg, így, ahogy vagyok. Fogd meg a combomat! Fogd itt, tessék a nyakam bőrét. Ez nem toka, ez nem lötyög.
    Így tapingattatta és csípdestette össze magát a kezeimmel Dórika, úgyhogy ő vitte oda a kezemet, mindenhova magán. Hát csakis, ez a lány, amekkora volt, minden tagja, mint a tömör gumi. De ahogy fogdostam ezt ottan, éppen megint azt gondoltam magamban: na, Marci ennek a nagydarab húsnak gyürkőzhetsz neki, olyan gőzzel, amilyennel bírsz, s végén azt fogja megkérdezni tőled, hogy: tulajdonképpen mit akartál tőle?
  De hát, úgy látszik, hogy… Nem. Tartsak csak sorjában!

*

Na már mikor az asztalt a csészékkel el is tolta, Dóri az ágytól, és csak úgy ültünk a szélén tovább, tovább beszélt ő. Csak erről az ő makkegészségéről, itten ebben az intézetben.
- Látod, hogy nem iszom, csak éppen, hogy a főnökék ne ugassanak rám, hogy a vendéget nem dűtöm be, kedv csinálásssal az ivásra, hát énrajtam nem fognak ki a főnökök sem. Ez a többi lány itten csak a főnökéknek keres, és az ügynököknek, akik minden hónapban utaztatják, és szegődtetik őket, mert ha nincs vendég, aki fizet, akkor ők azt a büdös dohányt és italt számlájukra is íratják, és így borítatják magukat adóssággal, és így hervasztják el, hogy aztán a vendégeknek se kelljenek. Én? Én látod, négy éve vagyok itten egyhelyben. Vendégem van olyan is, aki elmegy, ha nem ülök vele és mást kínálnak neki. Hány? Száz. Minden éjjel annyi vendégem van, ahányat akarok. Adósságom nincs, egy peták se. Ruhám? Mind az enyém. Nézz ide!
   Csakugyan olyan gyönyörű fehérneműt, mint ennek a nagy lomnak volt! Stikkolt, csipkés holmi! Csakugyan!
- Azt hiszed, hogy a főnökék egy büdös mukkot szólhatnak rám? Nekem félretett pénzem van! Nem sokat vegzálhat engem itten senki! Mert megyek ahová akarok, ha nincs adósságom a főnöknél, amit át kell vegyen az új intézet velem. Ezeknek a többinek, egy saját rongyuk nincsen és úsznak az adósságban, a főnökök és az ügynökök markában, a hülyék. És mit tesznek részegen? Ezt hallgassad meg jól!
   Már erre, hogy külön kíváncsivá tegyem engem, mit mond az én Dórikám, csak úgy fele karjával, mint egy nagy szalmaszálat, leborított engem a párnájára.
   Mert, hogy mondjam, akárcsak asz előbb a kávéval, most meg ahogy beszélt, közben meg-megcibált.
- Na, vetkezz! Mindent húzz le! Ne félj! Engem nem sürgetnek , nem zavarnak!... Tiszta ember vagy. Látom. Szeretem, ha valaki ügyel magára. Velem nem is fekszik le minden büdös, rongyos, piszkos, beteg tróger. Éppen erről akarok beszélni veled. Ezt vedd eszedbe jól!
  Így nekem Dóra. Már persze úgy, ahogy levetkeztetett, és felborított maga mellé az ágyon. Ő persze csak kikanyarította a nyakából, mint egy zsákot a piros tunikáját, és már úgy volt, ahogy az anyja szülte. A két papucsát a plafonra rúgta és úgy kapta el, hogy letegye. És azután elkezdte:
- Tudod-e, hogy a legtöbb lány itten velem, akkor adja magát vendégnek, mikor részeg? Akkor nem bánják, akárkivel vannak. Részegen nem vigyáznak. Jó nékik, aki jön. Érted te jól, mit mondok! Hogy más az, hogy valakivel úgy fekszem le, hogy kell az nekem és más az, hogy csak a forint húszra gondol az ember, vagy amennyit kifacsarhat belőle, hogy csak már menjen! És akkor úgy is viselkedik az ember, egy ronda vendéggel, muszályból, és vigyáz magára és csak gyerünk, végezz, fiam, dögölj meg! Nahát, mit magyarázzam! Így az ember, mint én is, el se fárad, hogy késre csinál tíz ronda, büdös, piszkos latort. Persze, ha iszik egy lány, akkor azt nem bírja, hogy ügyesen visszatartsa magát, és csak gyere-mehetsz jóember, akivel van! És csak azzal legyen odaadással, akit kedvel. Úgy, mint én, bizony!
Énnálam úgy van, hogyha öt napig nem jön vendégem, akit megszeressek, akkor öt napig csak annyi nekem, minden férfi szobavendég, mint egy köpés. Ennyi ni!
  Na! Pont, ahogy keresztülköpött rajtam Dórikám, és már éppen azt gondoltam, amit a babona tart, hogy mára nem leszek szerencsés, hát egyszerre mit tesz? Alám dugja a nagy karját, mint egy pólyás gyermek alá és majdnem úgy emel magához, hogy azt mondja:
- Na, de most már hagyjuk ezeket! Te, látod tetszel nekem! Nem vetted ezt észre?
 Így és más! Olyan nagyon szerelmesen kezdtünk ottan csókolózni, hogy észre sem vettem már csakugyan, hol vagyok. És csakugyan azt sem tudtam,: hányadán is álljak ezzel a duplára nőtt lánnyal, hogy ez semmi után sem szűnt meg hozzám ezzel a kedveskedéssel. Úgy legyek boldog, ha hazudok!
  Hogy ez minek tartott éppen engemet magához valónak annyira? Máig is bámulok rajta! Mikor mellette egy nyiszlett szalmaszál voltam, egy rönkkő mellett.
  De ez egyre, ez a nagy Dóri, hogy: velem igazán szívesen marad együtt és maradjak csak akármeddig, jöjjek máskor is mindig hozzá, ő majd rendet csinál magához, ha nincs pénzem. És így tovább. Ahogy mondom!
   De utoljára már olyanokon is kezdte, hogy: hozzon ő nekem bár tíz tanút rá, hogy neki van itt a városban egy cipészlegény kérője? Ez a cipész már itt ebben a szobában letérdepelve sírt előtte, hogy menjen hozzá feleségül, nevelje két kis gyermekét, ő, mint a csillagot az égen, úgy becsüli meg!
   És minek nem megy ehhez a cipészhez, ő Dórika? Mert iszik ez is. És nem mértékkel, ahogy még na! Hanem, ahol a szesz szagát megérzi, már az ördögé.
   Nékem meg persze azon kezdi aztán, hogy: ahogy látott engemet, hogy hogyan kezelem a poharat  csínján, és hogyan szólok  csak abba, amihez közöm van, hát az tetszik neki bennem legjobban! Na!
   Azután pedig azt is elmondta nekem, mit csakugyan mindenki tudván-tudva beszélt ottan, hogy: mi szégyen is az, egy éjjeli intézetből venni feleséget, mikor Tótvároson, egy gyáros van, aki a feleségét egy éjjeli intézetből váltotta ki, és most ugyan nagy tekintetes asszony is az éjjeli lány!
   Na, így nekem ez a nagy Dóri ottan. Csakhogy a számba nem rágta már, köpjem ki neki, hogy annyi félretett pénzével és kelengyéjével én is elvenném őtet feleségül, mint a részeges cipésze venné!
  De hát én magamban majdcsak hogy azt nem gondoltam: ha már csakis keresztet vennék a nyakamba, mégis inkább a könnyebbekből választanék.
  És csak hagytam beszélni ezt a nagydarab némbert.

*

Mit akar tőlem ez a nagy Dóri, mit nem? Csakugyan annyira tetszettem ennek, hogy üzleti lány létére így töltötte velem az idejét?  Az egyszer szent, hogy a világos reggel ért ottan a szobájában. De még mikor eleresztett, akkor is azt mondta:
- ha nem volna olyan drága a hálóvendég taksája, és ki tudnálak ereszteni magamtól, napközben is vagy itt tartani a szobámban hogy észre ne vegyenek, hát finoman alhatnánk együtt. De hát eljössz majd, máskor is. Hétfőn, szerdán és pénteken van leginkább kevés vendég itt. Isten áldjon, drága Marcikám!
Így bocsátott ki engemet a Dórim.


Sajtóvisszhang:


ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT TÁRGYALJÁK TERSTYÁNSZKY8, VEIGELSBERG PÁL ÉS JÓZSEF ATTILA SZEMÉREM ELLENI VÉTSÉGÉT

A büntetőtörvényszék Méhes-tanácsa ma délelőttre tűzött ki főtárgyalást Terstyánszky Józsi Jenő író, Ignotus-Veigelsberg Pál hírlapíró és József Attila író ügyében, akiket az ügyészség sajtó útján elkövetett szemérem elleni vétséggel vádolt meg.    .
Terstyánszky Józsi Jenő személyi adatainak felvételekor kiderült, hogy sajtó útján elkövetett szemérem elleni vétség miatt egy ízben már kéthónapi fogházra volt ítélve, míg József Attilát nemzetgyalázás miatt ítélte el egyszer a bíróság.
Mielőtt Méhes tanácselnök a vádiratot ismertette volna, kérdést intézett az ügyészhez, hogy kéri-e a zárt tárgyalás elrendelését. Amikor az ügyész igen-nel válaszolt, a vádlottakhoz fordult, akik szintén a zárt tárgyalás elrendelése mellett foglaltak állást. Így a bíróság a tárgyalásról kizárta a nyilvánosságot s ítéletet is zárt ajtók mögött hoz.

Esti Újság 1937. márc. 25.


Irodalomjegyzék

Irodalom József Attiláról

1. Tersánszky Józsi Jenő visszaemlékezése József Attilára. A tanár. (Szabad szó, 1945. július 18.
2. Tersánszky Józsi Jenő: Nagy árnyakról bizalmasan. József Attila (Kis Újság, 1949. november 1-4.)
3. Kerékgyártó István: Tersánszky Józsi Jenő alkotásai és vallomásai tükrében. (Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1969. 133-135. old.)
4. Murányi Gábor: A szeméremsértő Tersánszky. Moral history. [2005. április 27.] (HVG, 2005. 17. szám)
5. Motorcza Gyula: A klasszikussá lett bohém. Tersánszky Józsi Jenő portréja (Magyar Napló, 2001. április-május-június, 2. szám)
6. És ámulok, hogy elmúlok. József Attila iratok. (összeállította, bev.: Varga Katalin.) (Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 2005. 208. old.)


A per rövid kronológiája:

- A Szép Szó 1936. április 18-án megjelenő I. kötetének II. füzetében közölte Tersánszky Józsi Jenő „Kakuk Marci új kalandjai” című novelláját.
- Ezt az írást a bíróság az 1929. évi VII. tc. 2. §.-ának 1. és 12. pontjára hivatkozva obszcénnek és szeméremsértőnek találta. Emiatt dr. Löbl Ödönt, a nyomda tulajdonosát, Cserépfalvi Imrét, a lap tulajdonosát és felelős kiadóját, Ignotus Pált és József Attilát, a Szép Szó két szerkesztőjét, valamint Tersánszky Józsi Jenő írót, a lap külső szerkesztőjét bíróság elé állította.
-   A Magyar Kir. Állami Rendőrség Budapesti Főkapitányságán 1936. június 15-én történt Tersánszky Józsi Jenő első kihallgatása.
-  Baróthy Pál királyi főügyész 1936. július hó 16-án nyújtotta be vádiratát az ügyre vonatkozóan, melyben vádat emelt Tersánszky Józsi Jenő, Ignotus Pál és József Attila esetében.
- József Attila ügyvédje, dr. Bartha Gyula útján 1936 decemberében kifogással élt a Budapesti Kir. Ügyészség vádirata ellen.
- 1937. január 11-én és febuár 26-án lezajlott Budapesti Kir. Büntető Törvényszéki tárgyalást elnapolták a terhelt felek távolmaradása miatt.
- A Budapesti Kir. Büntető Törvényszéken 1937. március hó 24-én lezajlott zárt főtárgyalás jegyzőkönyve szerint József Attilát és Ignotus (Veigelsberg) Pált 100 pengő, Tersánszky Józsi Jenőt pedig 150 pengő pénzbüntetésre ítélte. A vádlottak a törvényszék által hozott ítélettel szemben fellebbezést jelentettek be.
- A Budapesti Kir. Ítélőtábla az 1937. október 21-én megtartott zárt fellebbviteli főtárgyalásán hozott ítélete szerint József Attilát az ellen hozott vád alól felmentette. Tersánszky Józsi Jenő és Ignotus (Veigelsberg) Pál esetében külön folytatta az eljárást.
- Az 1937. december 3-i fellebbviteli főtárgyaláson felmentő ítéletet hoztak a költőre vonatkozóan.
- A Budapesti Kir. Ítélőtábla 1938. április 21-én lezajlott főtárgyalásán jelenti be József Attila ügyvédje, dr. Bartha Gyula bejelenteti a költő halálát. Ugyanezen a tárgyaláson felmentő ítéletet hoznak Ignotus (Veigelsberg) Pál ügyében, Tersánszky Józsi Jenőt pedig – helybenhagyva az elsőfokú bíróság ítéletét - pénzbüntetésre ítélik.


Az ügyben érintett törvények, rendeletek, paragrafusok:


Az 1878. évi V. törvénycikk

A magyar büntető törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről

XIV. fejezet: A szemérem elleni bűntettek és vétségek


Szemérem elleni vétség

248. §. Aki fajtalanságot tartalmazó iratot,. nyomtatványt vagy képes ábrázolatot nyilvános helyen kiállít, árul vagy terjeszt: a szemérem elleni vétséget követi el, és három hónapig terjedhető fogházzal és száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.
   Az irat, nyomtatvány vagy képes ábrázolat szerzője, készítője, nyomtatója, ha ennek többszörözése, terjesztése vagy nyilvános helyen kiállítása az ő tudtával történik: hat hónapig terjedhető fogházzal és ötszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel; büntetendő.
A magyar büntető Törvénykönyv szerint a szemérem elleni bűncselekmény nem jelenti csupán a magában véve erkölcstelen merényletet, szemérmetlen tettet, hanem a közszemérem megtámadását is. E büntetőjogi rendelkezés és felfogás szolgál alapul a BTK. 248. és 249. §§-ainak. A 248. §-a fajtalanságot tartalmazó irat nyilvános helyen való kiállítóját, mutogatóját sújtja. De bünteti a fajtalanságot tartalmazó irat vagy nyomtatvány szerzőjét, árusítóját és terjesztőjét is. Az e §-ban érintett fajtalanság alatt nemcsak a BTK-ban meghatározott bűncselekményeket kell érteni, hanem minden a nemi életre vonatkozó erkölcstelenkedést is. Szemérem elleni vétség miatt a sajtójogi fokozatos felelősség szerint ,az erkölcstelenséget, ábrázoló, tartalmazó nyomtatványért felelősek a kiállító, árusító és terjesztő is.
   Jegyzet: Az ezen § szerint büntetendő vétség, amennyiben nem tartozik esküdtbírósághoz, a kir. Járásbíróság hatáskörébe tartozik: 1897: XXXIV. tc. 18, § 5. p. A szeméremsértő nyomtatványok és képek nyilvános helyen való kitételének eltiltásáról az 1897. évi jún. 2. kiadott 40.003. számú belügyminiszteri rendelet intézkedik.
   249. §. Aki szemérmet sértő cselekmény nyilvános elkövetése által közbotránytokoz : három hónapig terjedhető fogházzal és kétszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.
   A szeméremsértő cselekmény fogalmát a törvény nem határozza meg: ennek megállapítását és feljelentését a rendőrhatóságokra bízza. A büntetés feltétele az, hogy a szeméremsértő, cselekmény a nyilvánosság előtt történjék és közbotrányt okozzon. Lásd a K.B.T.K. 82-83.§§-ait is.
   E § alapján büntettetik az utcán való közösülés, habár éjjel történik. is, valamint a nyilvános helyen való vizelés.
   Jegyzet: Az ezen § szerint büntetendő vétség a Kir. Járásbíróság hatáskörébe tartozik: 1897. XXXIV., tc. 18. § I. 5. pontja értelmében.


Mellékbüntetés

250. §. Az ezen fejezet előbbi szakaszaiban megjelölt cselekmények, a mennyiben büntettet képeznek, a megállapított büntetéseken fölül hivatalvesztéssel is büntetendők.
Az erkölcstelen cselekmények miatt csupán csak a bűntettek sújtásánál rendeli el a törvény mellékbüntetésül a hivatalvesztést, míg a vétségekre nem.

Forrás:
1. Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár. 1877-1878. évi törvénycikkek. Millenniumi emlékkiadás. Szerk.: dr. Márkus Dezső. (Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Bp., 1896. old. 140. old.)

2. Vaszy György – Szíj Géza -  K. Nagy Sándor – Körner Károly. Magyar büntető törvények és szabályok magyarázatokkal és jegyzetekkel. [A magyar Királyi Csendőrség, állami, városi és községi rendőrség, valamint általában az összes nyomozó hatóságok és nyomozó közegek részére] (Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Bp., 1910.188-189. old.)


1928. X. tc.

A büntető igazságszolgáltatás egyes kérdéseinek szabályozásáról

4. § Vétség vagy kihágás esetében a bíróság választása szerint a szabadságvesztés-büntetés mellőzésével főbüntetésként megfelelően súlyos pénzbüntetést alkalmazhat, de csak akkor, ha tekintettel az elítélt egyéniségére, úgy találja, hogy megfelelően súlyos pénzbüntetés alkalmazásával őt éppen úgy vagy érzékenyebben lehet megbüntetni és őt újabb bűncselekmény elkövetésétől éppen úgy vagy hatályosabban lehet visszatartani, mint a cselekménnyel arányban álló szabadság-vesztésbüntetés alkalmazásával.
Az e § alapján kiszabott pénzbüntetés feltételes felfüggesztésének (1908:XXXVI. tc. 1. és 8. §) nincs helye.
8. § Az ítéletben meg kell állapítani, hogy a pénzbüntetést behajthatatlansága esetében milyen nemű és tartalmú szabadságvesztés-büntetésre kell átváltoztatni.
Életfogytig tartó fegyház, továbbá tizenöt évi vagy ennél hosszabb ideig tartó szabadságvesztés-büntetés mellett kiszabott pénzbüntetést behajthatatlansága esetében szabadságvesztés-büntetésre átváltoztatni nem lehet.
9. § Ha a pénzbüntetés főbüntetés, a vétség miatt kiszabott pénzbüntetést fogházra, a törvény szerint államfogházzal büntetendő vétség miatt a jelen törvény 4. §-a alapján kiszabott pénzbüntetést államfogházra, a kihágás miatt kiszabottat elzárásra kell átváltoztatni. Ha a bíróság ugyanazzal az elítélttel szemben egy elítélttel szemben egy ítéletben több bűncselekmény miatt állapít meg főbüntetésként pénzbüntetést és azt az egyik cselekmény miatt fogházra, a másik miatt államfogházra vagy az egyik cselekmény miatt fogházra, a másik miatt elzárásra kellene átváltoztatni, a pénzbüntetést fogházra kell átváltoztatni.
Ha a bíróság a pénzbüntetést szabadságvesztés-büntetés mellett mellékbüntetésként szabta ki, a pénzbüntetést ugyanolyan nemű szabadságvesztés-büntetésre kell átváltoztatni, amilyenben a főbüntetést szabta ki.
10. § A pénzbüntetések szabadságvesztés-büntetésre átváltoztatásában egy pengőtől száz pengőig terjedő összeg helyett egy-egy napot lehet számítani.
A bíróság azt az összeget, amely helyett a pénzbüntetés behajthatatlansága esetére egy napi szabadságvesztés-büntetést állapít meg, az elítélt egyéniségének, vagyoni és kereseti viszonyainak figyelembevételével úgy határozza meg, hogy az elítéltet a pénzbüntetés lefizetésére indítsa.

Forrás:
1. Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár. 1928. évi törvénycikkek. Millenniumi emlékkiadás. Jegyzetekkel ellátták: dr. Térfi Gyula (Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Bp., 1929. old. 271-275. old.)


1929. évi VII. törvénycikk

A szeméremsértő közlemények forgalmának és a velük való üzérkedésnek elnyomása végett Genfben létrejött nemzetközi egyezmény becikkelyezése tárgyában

(Magyarország megerősítő okirata Genfben, 1929. évi február hó 12-én tétetett le.)

1. § A szeméremsértő közlemények forgalmánál és a velük való üzérkedésnek elnyomása végett Genfben 1923. évi szeptember hó 12-én kelt nemzetközi egyezmény az ország törvényei közé iktattatik.
2. § Vétséget követ el és hat hónapig terjedő fogházzal büntetendő:
1. aki kereskedés, szétosztás vagy közszemlére tétel céljából szeméremsértő iratot, rajzot, metszetet, festményt, képet, falragaszt, jelképet, fényképet, mozgófényképfilmet vagy más ily tárgyat állít elő vagy tart készenlétben, vagy ily tárgyat az említett célból behoz, átvisz, vagy kivisz;
2. aki ily tárggyal - habár nem nyilvánosan - kereskedik, vagy üzérkedik, vagy ily tárgyat bármily más módon forgalomba hoz, közszemlére tesz vagy üzletszerűen kikölcsönöz.

Forrás:
1. Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár. 1929. évi törvénycikkek. Millenniumi emlékkiadás. Jegyzetekkel ellátták: dr. Degré Miklós és dr. Várady-Brenner Alajos (Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Bp., 1930. old. 87-88. old.)


A perben résztvevő, illetve érintett fontosabb személyek névsora:

Dr. Baróthy Pál (Nagyvárad, 1872. okt. 16. - ?) királyi főügyész, a budapesti ügyészség sajtóosztályának vezetője. Jogi tanulmányait szülővárosában végezte, majd hosszabb tanulmányutat tett. 1899-ben nevezték ki albíróvá Nagyváradon, majd 1901-ben alügyésszé. 1908-ban lett a nagyváradi ügyészség vezetője, 1915-ben főügyész-helyettessé léptették elő. 1920. óta a budapesti ügyészség sajtóosztályának vezetője. 1926-ban főügyésszé nevezték ki.  

Dr. Bartha Gyula ügyvéd

Dr. Harmath Jenő (Kézdivásárhely, 1870.márc. 22. - ?) ítélőtáblai tanácselnök. Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte középiskolai és egyetemi tanulmányait. 1892-től teljesít igazságügyi szolgálatot. Ügyészként és bíróként főleg Erdélyben működött. A román megszállás után Budapestre költözött. 1923-ban nevezték ki az ítélőtáblához, 1926-ban pedig a II. büntetőtanács elnöke lett.

Ignotus Pál (Bp., 1901. júl. 1. – London, 1978. ápr. 1.): publicista, író, szerkesztő. Veigelsberg Leó unokája, Ignótus Hugó fia. A Tanácsköztársaság idején részt vett a KIMSZ diákosztályait irányító direktórium munkájában. 1920 után az Esti Kurír vezércikkírója. Munkatársa a Nyugat s a Toll c. lapoknak. Egyike volt azoknak, akik a legkorábban fedezték fel József Attila tehetségét. A költő közeli barátai közé tartozott. 1936-ban megalapította a Szép Szó c. folyóiratot, melyet 1939-ig szerkesztett, kezdetben József Attilával együtt. 1938 végén a zsidótörvény elől Angliába emigrált.

Dr. Méhes Ignác (Kócs, 1888. febr. 10. - ? ) törvényszéki bíró, tanácsvezető. A jogi tanulmányait Budapesten végezte, ahol 1914-ben szerzett jogtudományi doktorátust. 1914-től lépett a budapesti járásbíróság szolgálatába. Innen került a központi járásbírósághoz, majd a pestvidéki és a budapesti törvényszékhez, végül pedig a büntető járásbírósághoz. 1922-ben nevezték ki bíróvá. Főleg sajtóügyekkel foglalkozott. Elsősorban Töreky Géza dr. büntetőtörvényszéki elnök tanácsában működött. Ítélőszerkesztő bírája volt az un.: Esküdt-féle ügynek. 1934–39 között a bp.-i büntetőtörvényszék elnöke. Több nagy politikai perben (Tisza-per, frankhamisítási per) ítélkezett. Rendszeresen publikált a Büntető jog című lapban.

Cserépfalvi Imre, (Cserépfalva, 1900. júl. 28. - 1991. jún. 22.), kiadó. 1918-tól volt Budapesten orvostanhallgató. 1923-ban Párizsban dolgozott a Hachette Könyvkiadó raktárában. 1927-től lett a Département Étranger munkatársa. 1928-ban Budapesten vezetett francia könyvbehozatali vállalatot. 1931-ben megalapította a kiadóját, amely fontos szerepet játszott a magyar könyvkiadásban. Cserépfalvi Imre jelentette meg a Szép Szó 1936. évi számait, József Attila "Nagyon fáj" (1936) című kötetét, "Összes versei"-it (1938) Szabó Zoltán és Kovács Imre szociográfiáit. 1942-ben fogházba került. 1950-ben államosították a kiadóját. 1954-től a Corvina Kiadó igazgatója volt. 1984-től újraindította a Cserépfalvi Kiadót.

Lőbl Ödön, Landy (Bp., 1904. jún. 6. – Bécs, 1966. okt. 1.): könyvkiadó. A bp.-i tudományegy.-en jogi doktorátust szerzett. Utána átvette a Lőbl Dávid által 1875-ben alapított nyomdai vállalatot. A harmincas évektől kezdve színvonalas, bibliofil igényű és amatőr kiadványokat készített, legelsőnek Molnár C. Pál Cyrano c. metszetes mappáját. 1936-ban fivérével, Lőbl Dezsővel megalapította az Officina Könyvkiadót. Legjelentősebb kiadványsorozatai: Kétnyelvű klasszikusok (1935–1941); Officina Képeskönyvek (1937–1945); Officina Hungarica (1938–1948); Ars mundi (1941–1943); Officina Könyvtár (1941–1949). 1949-ben elhagyta az országot, Bécsben telepedett le, ahol már nem dolgozott kiadói szakmában. – M. Magyarország tegnap és ma (összeállítás, Lőbl Dezsővel, Bp., 1948).

Tersánszky Józsi Jenő (Nagybánya, 1888. szept. 12. – Bp., 1969. jún. 12.): író, Baumgarten-díjas (1929, 1930, 1931, 1934), Kossuth-díjas (1949), a 20. sz.-i magyar prózairodalom kiemelkedő alakja. Festőnek készült, de apja akarata szerint érettségi után (1906) jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván. 1907–08-ban joggyakornok volt Nagybányán s beiratkozott az eperjesi jogakadémiára. A bp.-i egy. jogi karán készült folytatni tanulmányait, de a tandíját elmulatta, s kénytelen volt segédmunkásnak szegődni. Osvát Ernő fölfigyelt tehetségére; 1910. febr.-ban a Nyugatban jelent meg egy másik írása, a Firona, és 1911-ben már novelláskötetét adta ki a Nyugat Könyvtár. Az I. világháborúban önkéntes, 1918-ban olasz fogságba esett; 1919. aug. elején érkezett Bp.-re. Háborús élményeit Viszontlátásra, drága … c. regényében örökítette meg; e mű a háborúellenes m. irodalom kiemelkedő alkotása, az író első nagy írói sikere. 1918-ban már válogatott elbeszélései is megjelentek. A Tanácsköztársaság bukása után a kommunizmus iránt gyakran hangoztatott rokonszenve miatt a Horthy-korszakban sok támadás érte. A húszas évek elején nélkülözései különösen megviselték: 1921. jún. 16-án öngyilkossági szándékkal az Erzsébet-hídról a Dunába vetette magát. Az esztendő második felében valamelyest konszolidálódott a helyzete: megnősült, feleségül vette Molnár Sárit. A Nyugat folytatásokban közölte Rossz szomszédok c. regényét, majd 1922 júliusában a lap főmunkatársai közé került. – Gyors egymásutánban születtek művei, köztük: a Kakuk Marci ifjúsága, amely fő művének, a ciklikus szerkezetű Kakuk Marci regénynek az első darabja. Az írónak többször meggyűlt a baja a cenzúrával, az erkölcsrendészettel; a teljes Kakuk Marci csak 1966-ban jelent meg. A főmű két évtizeden át íródott (az Annuska c. zárórész 1941-ben látott napvilágot), mellette folyamatosan készültek más nagy művei. 1929-ben a Nyugat közölte A margarétás dalt. Érdeklődése a színház felé is vonzotta: 1923-ban a Magyar Színház tűzte műsorára Szidike c. darabját, amelyet 1930-ban Hevesi Sándor buzdítására átdolgozott, s a mű Cigányok címen műsorra is került a Nemzeti Színház Kamaraszínházában. 1932-ben sajátos színházat szervezett, a Képeskönyv Kabarét. Tersánszky már korábban is föllépett kis regös együttesével: groteszk, parodisztikus szerzeményekkel bárokban, kabarékban, színházakban szerepelt. A Képeskönyv Kabaré a kamaradarab, a humor, a zene és a vizuális ötlet egyesítése. Ám sem ez a vállalkozás, sem az írói munka nem biztosította a gondtalan megélhetést, ezért Tersánszky javarészt álnéven számos szórakoztató és detektívregényt is írt a harmincas években. A folyamatosan gyarapodó Kakuk Marci-történetek mellett 1936-ban megjelent a Legenda a nyúlpaprikásról. A II. világháború évei alatt mintegy húsz régi és új művét adták ki.


A személynévmutató az alábbi lexikonok alapján készült:

Magyar Életrajzi Lexikon I-II. kötet  A-K; L-Z [főszerk.: Kenyeres Ágnes]  (Akadémia Kiadó, Bp., 1967-1969)
Magyar Életrajzi Lexikon III. (Kiegésztő) kötet A-Z  [főszerk.: Kenyeres Ágnes]  (Akadémia Kiadó, Bp., 1985)
Magyar Életrajzi Lexikon (1978-1991) I. kötet  A-Z [főszerk.: Kenyeres Ágnes]  (Akadémia Kiadó, Bp., 1994)
A magyar társadalom lexikonja. (A Magyar Társadalom Lexikonja Kiadóvállalat Kiadása, Bp., 1930. 650. old.)




1 Szép Szó 1936. április 18. I. kötet 2. szám 166-176. oldal.
2 Ez írás eredetileg az író népszerű regényéből maradt ki.
3 (Kerékgyártó István: Tersánszky Józsi Jenő alkotásai és vallomásai tükrében. (Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1969. 133-134-old.)
4 Ez a bírósági incidens akadályozta meg az Tersánszkyt abban, hogy 1945 előtt megjelentesse a teljes regényt. A kisregény 1966-ban került kiadásra a tizedik jubileumi kiadásban.
5 (Kerékgyártó István: Tersánszky Józsi Jenő alkotásai és vallomásai tükrében. (Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1969. 133-134-old.)
6 Tersánszky Józsi Jenő esetében súlyosbító ok volt, hogy 1926-ban sajtó útján elkövetett szeméremvétség miatt már elítélték a Nyugat című lapban közzétett "Céda és a szűz" című regényéért [Nyugat, 1924. 13-14. szám]. Ennek a pernek a dokumentumai is a Budapest Főváros Levéltárában találhatók: BFL: VII. 5. c Budapesti Kir. Büntetőtörvényszék iratai. Büntetőperes iratok, kiemelt munkásmozgalmi perek 1/1936-11030 (44-58. lap)
7 Levéltári jelzet: BFL: VII. 1. d. Budapesti Királyi Ítélőtábla 7309/1937 10-11. lap
8 A cikk írója hibásan írta le az író nevét.







2005 © Budapest Főváros Levéltára - Csiffáry
A vádlott József Attila - A költő perei © All Rights Reserved